Irodalmi Szemle, 2009

2009/4 - Aich Péter: Szájkosár nélkül 82 Markó Emil: Ő mindig jót akar...

82 Markó Emil rr O mindig jót akar... Alkonyodon, amikor kinyitotta a szemét. Feje ólmosan nehéz volt, nem is tudta felemelni. így csak a szoba szürkére színtelenedő mennyezetét látta. Tompa hangokat hallott, mintha sűrű homokrétegen át érkeztek volna a füléhez.- Főorvos úr, kérem... — kinyitotta a szemét... Árnyékok hajoltak foléje, is­mét hangokat hallott, de a szavak értelmét most sem tudta kibogozni. Fejében súgó motor dolgozott, mintha ormótlan kőfejtőgéppel szednék szét anyának sejtjeit. Fo­jtó orvosságszagot érzett, amely émelygéssel töltötte el, szemét kifárasztotta a szür­ke mennyezet látványa, és úgy érezte, mintha testének minden részecskéjét présbe szorították volna. Szemét lecsukta és nagyon messziről ismét beszédet hallott:- Most már túl van a krízisen... Ha nem lépnek fel komplikációk, néhány hét alatt lábra áll... Tudta, hogy róla van szó, de valami közömbös egyhangúsággal koppantak a szavak a dobhártyájához. Kusza gondolataiban távoliaknak tűntek az élet szavai, a krízis, az egészség, a komplikáció, a lábra állás: olyan érzés volt, mintha az utcán, vagy még inkább valahol a világűrben hangzottak volna el ezek a szavak, egy meg­magyarázhatatlanul ellenszenves és idegen valakiről. Most már világos volt előtte, hogy kórházban van, valószínűleg erősen bekötözve és ez okozza a tűrhetetlen prés- beszorítottság érzését. Csak a körülményekkel nem volt még tisztában, amelyek idejuttatták. Megfeszített aggyal gondolkodni próbált. Eleinte csak kusza képtöredékek hullámzottak a fejében, rendezetlenül egymásra dobált kockák az eddigi életéből. Végtelen messzire kellett visszamennie időben, hogy jelenlegi helyzetének magya­rázatára bukkanjon. Életének egyik kockáján látta magát mint húszéves fiatalem­bert. Másodéves jogász volt akkor, nagy vágyakkal, reményekkel és tervekkel el­telve. Ezeknek a nagy álmoknak a beteljesülését szerinte csak egyetlen körülmény akadályozta: szegénysége, amely akkoriban nyomasztó teherként súlyosodott vál- laira. Amikor már a legsötétebb kétségbeesés szélén állott, akkor toppant az életébe Éva. Éva gazdag, de nem feltűnően szép leány volt és jóformán első látásra megszerette őt, a jelentéktelen, kezdő ügyvédet. Több nem éppen szelíd családi je­lenet után Éva apja is beleegyezett a szerinte szörnyű és példátlan rangján aluli házasságkötésbe, s így megnyílt előtte a boldog érvényesülés útja. A többi azonban kétségtelenül az ő egyéni érdeme volt. Minden akadályt le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom