Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Mács József: Szélhámosok hajója (Részlet a szerző készülő regényéből)
66 Mács József „Az a Szeplős, az hozott ide cseh menyecskét, hogy ott fordulna fel, ahol van!” Ha persze megírnám apámnak, mi minden fordult meg a fejemben Eufrozinámmal kapcsolatban, rövid és indulatos lenne a válasz, s körülbelül a tartalma is. „Szeplős, ha hazajössz, rögtön a fatartóba megyünk, ahol a favágó tuskón fejszével vágom le a fejed! Már látom, hogy a rangkórság gyógyíthatatlanul megzavart. Az ilyen fejet nem érdemes a nyakadon hordani...” Dehogy tártam volna fel előtte a gondolataimat.Csupán csapongó kézeletem játékának tulajdonítottam, semmi egyébnek. Arra azonban jó volt, hogy kedvet kaptam a levélirásra. Megírtam szüleimnek, „végre elkezdtük parancsnokommal a cseh kaszárnyák járását. Autóval indultunk első utunkra, s remélni szeretném, hogy a továbbiakat se folytatjuk gyaloglással, a kaszárnyák ugyanis nem egy helyen vannak, mert akkor könnyű dolga lenne az ellenségnek, nagy erőbevetéssel bekerítenék és teljesen megsemmisítenék! Szanaszét vannak, mint aratáskor a búzakeresztek. Első utunkon százharminc kilométert kellett megtennünk, hogy a Karlsbadhoz közeli (most már Karlovy Vary, ahogy Nagybátor is Veiké Bátorovce) kaszárnyába eljussunk. Mesélésem az Ipoly hajózhatóságáról nagy tetszést keltett, jobban megtapsoltak, mint egy megszállott hitszónokot. Egy szegény magyar katonát meg a fogdába vittek, aki szintén Ipó menti volt, és meghazudtolt engem. Azt állította, hogy ő, a szülei és a nagyszülei soha nem láttak hajót az Ipón, mert akkor beszéltek volna róla. Azt üzenem e levélben jó tanítómnak, hogy egy Ipó menti fiatal megmondta az igazat, és be is tört a feje. Engem viszont hadnaggyá léptetett elő ezredparancsnokom a sikeres szereplésemért!... De erről senki másnak ne beszéljenek, hajót akarnak nekem! írjanak mindenről, ami a faluban történik, de magukról a legtöbbet, hiszen én ugyanúgy aggódom a szüléimért, ahogy maguk értem... Szerető fiuk, Szeplős.” Apám válasza a megszokottnál jóval tömörebb és indulatosabb volt. És mintha repülőgépen küldte volna Prágába egy olyan magyar nemzetiségű tisztnek, akinek a gyors előléptetéséről tudva már azt is feltételezték, hogy Szeploszt egy napon, lehet, hogy éppen Beneš születésnapján, a csehszlovák hadsereg miniszterévé nevezik ki. „Kedves fiunk! Máskor jobban gondold meg, mit írsz nekünk a leveledben. Kíméld jó anyádat, ne ijesztgesd. Azzal példának okáért, hogy mért nem lehetnek egy helyen a kaszárnyák, mert akkor az ellenség könnyen bekerítené és megsemmisítené azokat katonástul, mindenestül, s azok valamelyikében te is benne lennél! Úgy ráijesztettél az anyádra, hogy két éjszaka se tudott nyugodtan elaludni. Felriadt, felköltött, és azt mondta: nagy baj történhetett a fiunkkal. Lehet, hogy már nem is él! Ami pedig az újabb előléptetésedet illeti, arról az a mondásom, hogy lassabban a testtel. Mert a végén azt hiszik az itthoniak, hogy egy-egy szabadságodra kölcsönkért tiszti ruhákban jársz haza. A kíváncsibb természetű asszonyok még meg is szagolnak, nem molyirtóval tartósított kölcsönzőből hordod-e haza a ruháidat? Épül a fmánclaktanya, de kérdés, hogy a tetejéről mikor látnak el a Hortobágyig.
