Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Duba Gyula: Emlék és esszé A múlt - a gondolatok gyökérzete
Emlék és esszé 27 Szinte kötelességgé válik a kisebbségi sorskérdések felvetése, a közelmúlt történéseinek a feszegetése! Mintha az író-irodalom a sorscsapások felidézésének útjára indulna. Mintegy a szemléleti megújhodás látványos tüneteként! Felelősen és őszintén beszélni kellett, amiről addig nem szólhattunk. S az írások mélyebb értelmét - érdekes módon - nagyobb formai igényesség kíséri, mintha az írás valamiféle önmozgó folyamat lenne, mely képes megújítani, megtermékenyíteni magát. Az első regények, a novellairodalom, de a líra is kutatja és megörökíti, mi történt velünk?! Érzékenyen számba veszik és megjelenítik a háború utáni „semmi éveket”, a minden emberi hiányának előzményeit, történéseit, következményeit. A közírás is adottságainkat, teendőinket, identitásunkat boncolgatja. Mintegy nyilvánossá, némileg közüggyé válik a kisebbségi életforma, s a közgondolkozás részévé maga a fogalom. Az irodalom eszményeket hív életre, hogy értelmezze önmagát, a kultúrák közötti „hídszerep”, a billingvista kultúra esélyeit tárgyalja, a közírás a nemzetiség fogalmát és közéleti súlyát, szociológiai méreteit vizsgálja, előtérbe kerül az anyanyelv s annak kötődései, a szlovákiai magyarság sajátos helyzete és lélektana. Ebben az időben jelent meg az Irodalmi Szemlében Híd - önmagunkban című esszém, gondolatkörei tapasztalataimra épültek, úgy vélem, hogy a közvetítői, fordítói és szervezői szerep mellett vagy helyett benne van az új típusú szellemiség - Győry Dezső: kisebbségi géniusz, újarcú magyarok -, kisebbségi lelkületet és értékrendet kell kimunkálni, morális arcéit fogalmazni! Olyan érzelmi és gondolati minőséget teremteni, amely mindkét összekötendő „part” értékeire reagál, érzékeny és befogadó, de átformáló is, hogy új minőségeket teremtsen, s akár meg is haladja az alapokat, melyeket egymáshoz közelít. Nem volt ez kész gondolat, inkább sejtés, ösztönös megérzés, mintegy látomásszerű, mely nem gyakorlati természetű, metafora és szellemi program, ami további elemző kutatásra ösztönözhet. Fábry Zoltán Kúria, kvaterka, kultúra című müve 1964-ben jelent meg. Az írónak az első köztársaság szellemi életéről - a szlovenszkói magyar irodalomról - szóló, korabeli és emlékező munkái a reveláció erejével hatottak rám. Megérttettek velem valamit, amit már sejtettem, ami ösztönként kísértett, de gondolatként, határozott eszmeként még nem alakult ki bennem. A múlt sorsformáló erejének és az emlékezés mértékadó bizonyosságának a felismerése volt! A történelmi szélfúvás- ban pelyvaként szétszóródó elődök életének és müvének az értelme, a kisebbségi lét kialakulásának és természetének átélhető és értelmezhető emlékezete! Fábry olyan előzményről beszélt, amelyről tudtunk, de lényegében nem ismertük. Mint amikor az ember apja - talán hadifogságból - váratlanul megjelenik, és magával hozza, szétsugározza a család múltját, az elődök és előzmények életét, melyet ő tud s teremtett meg. Az előttünk volt nemzedékek szellemisége életessé, megközelíthetővé vált, kultúrateremtő és önmegvalósító igyekezetük feltárult. Mintegy tisztázódott a lelkiségük, a bennük születő káosz és talajtalanság, ahogy a hazavesztés feltételei közt magukra maradnak, összeszedik magukat és a lét új lehetőségét, az alkotás friss feltételeit keresik. S mindezt Fábry szemléletének tükrében, melyet
