Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Duba Gyula: Emlék és esszé A múlt - a gondolatok gyökérzete
Emlék és esszé 25 Mintha a múltak emléke a megmásult valóságban is körülöttünk derengene. Az Új Szóban már találkoztam Fábry írásaival, nevével, újabb szövegei, stílusa a Korparancséhoz hasonló lelkületet tükröztek, azzal rokon gondolatokat érzékeltettek. A Korparancs Fábryja mégis más, mintha a történelmi múlt elevenedne meg általa. Fogalmai - humanizmus, osztályharc, valóság, béke - szerepelnek a mindennapokban, mintegy összekötő kapcsok, fogózók, kilépnek elvontságukból és felerősödnek, értelmeznek. Mintha a múlt emléke a jelen értelme lenne! Fábry egykori írásai megérintettek, gondolatiságuk újszerű kalandnak bizonyult. Megsejtették, hogy az írói munkának, mint minden szakmai tevékenységnek, szabályai vannak, törvényei lehetnek, olyan érzésbeli és gondolati logikája tehát, melynek bizonyára elmélete van! A Korparancsban az irodalmi gondolkodás alapvonásaira és természetére éreztem. Meg a történetiség fontosságára, a múltismeret szükségességére, az emlékezés alkotó vonásaira tapintottam, megsejtve azokat mindjárt pályám elején. Az iskolában is a múlttal ismerkedünk, ókori görögökkel, rómaiakkal, középkori reneszánsz alkotókkal találkozunk, a felvilágosodással és racionalista filozófiával szembesülünk, a múltat tényként tanuljuk és tudásként fogadjuk el. A Korparancs anyaga és szellemisége más. Gondolatvilága életes, mintha sejtésként, homályos emlékként bennem élne, érzem súlyát és hőjét, jelzései tulajdonomként vilióznak, sajátomként tapasztalom, számos valóságjegyével, érzelmi vonásával napról napra találkozom. Érzékelésem saját sorsomként fogja fel! S számomra nemcsak közeli anyag, hanem tanulságos is. Mélyebben érzem és jobban értem általa, tisztábban látom történelmünket. De ahhoz is hozzásegít, hogy jobban megközelítsem a huszadik századi Európa kataklizmáit, eszmei zűrzavarát, szellemi és fiziológiai káoszát, felismerni véljem rejtett összefüggéseit, fontos kapcsolatok, burkolt szálak válnak láthatókká előttem. S ami számomra talán a legfontosabb: arra késztet, hogy gondolati értelemben szemléljem az életet! Irodalmunk kezdeti ösztönösségében, esendő útkeresésében követhető példákra és hiteles igazságokra döbbenek. Irodalmunk is tette közben a magáét, versekkel, gyengécske prózával mutatta magát, elméleti értelemben is tüsténkedett. Szakmai tanácskozásokon, szekció- gyűléseken termelt vegyes értékű gondolatokat. Eszmei kérdésekkel birkózott, a gyakorlatból kiindulva vehemensen kutatta a szocialista realizmus ismérveit, formai jegyeit. Irodalmi életet élt „középiskolás fokon” vélt esztétikai értékek közt matatott. A szerkesztőségek és a sajtó révén - minden kezdő író újságíró volt - zaklatott valóságkutatás indult, melynek során a teljesítmény konfrontálódott a lehetőségekkel, a mű az irodalmi adottságokkal, a diktált elmélet a valós élettel, az őszinte akarás a tehetséggel. S közben nem lankadt a magyarságtudat, hanem egyre nőtt, erősödött, magától értetődően izmosodott, a szegényes kezdet után önmaga létét, öntudatát és sajátos gondolatiságát kezdte fogalmazni irodalmunk. Az évtized közepén számomra Veres Péter - Számadásat akkor még nem ismertem, csak Szolgaság című regényét - Közös dolgainkról (1955) című könyve sugallt friss irodalmi gondolkodásmódot és hiteles esztétikai szempontokat. Ezek az
