Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Németh Zoltán: A rendszerváltozások megjelenítései a magyar irodalomban 17 Gyíire Lajos versei (A halottak nem öregednek, Patak)
A rendszerváltozások megjelenítései a magyar irodalomban II Vasy előadásának végén arról beszélt, hogy végigolvasta a kortárs magyar irodalmi folyóiratok 2009. januári-februári számait, s szomorúan konstatálta, hogy az eléje kerülő mintegy háromszáz vers közül csak körülbelül tucatnyi foglalkozik a mai társadalom sebeivel - ebből is két vers Csoóri Sándoré. Előadásának végén feltette a szónoki kérdést: vajon ennyire jó a helyzet, vagy ennyire tehetetlen a költészet? Ekler Andrea a kortárs líra kapcsán azzal a megállapítással kezdte előadását, amely szerint az 1989/90-es fordulat nem jelentett valódi rendszerváltozást sem Magyarországon, sem a határon túl. Majd pedig azzal folytatta, hogy az irodalomban pedig a rendszerváltozás utáni új kánonokból kimaradtak a nemzeti törekvések. Előadásában Kányádi Sándor költészetének változásmintái nyomán vizsgálta a kortárs magyar költészet néhány jelenségét: a közérzeti diagnózisokkal, morális ítéletekkel dolgozó, az általános értékvesztéssel, kiüresedő töredezettséggel járó lírai teljesítményeket. Véleménye szerint nem egy költő olyan magánmitológiákat épít, amelyekből egyúttal a látszatdemokrácia kritikája is kiolvasható, a költői közérzetlírától az ontológiai létkérdésekig. Előadásában Kányádi Sándor nyomán Szentmártoni János, Nagy Gábor, Barna T. Attila, Szálinger Balázs, Térey János, Orbán János Dénes és Falusi Márton költészetére is kitért néhány észrevétel erejéig. Márkus Béla Spionpróza című előadásában Esterházy Péter Spionnovella, Kukorelly Endre Rom, Páskándi Géza Csillag a máglyán és Szekusok, Nádas Péter Találkozás és Szegény, szegény Szása Andersonunk, Lőrincz György Besúgó voltam, szívem, valamint Csíki László Ajakír című müvei nyomán az ügynökmúlt feltárásával foglalkozó alkotásokra hívta fel a figyelmet. Ennek kapcsán bírálta Kukorelly Endre Rom című A komonizmus története alcímet viselő könyvének Veres Pétert, Németh Lászlót, Illyés Gyulát és Tamási Áront érintő passzusait. Szerinte az említett szerzőknek a kommunista hatalommal való kapcsolatait (díjak, magántalálkozók stb.) Kukorelly a népnemzeti írók aurájának rombolására használta fel. Márkus feltette a kérdést: vajon ki alkudott meg jobban, a díjazott vagy a díjazó? Fűzi László problémaérzékeny, tanulságos előadásában Gion Nándor kései prózája kapcsán Németh László 1931 -es megjegyzéséből indult ki, amely szerint az író korábrázolásában van valami hamis: az ember nem láthatja történelemnek a jelent. A műalkotás nem annyira igazsága miatt értékes, mint inkább esztétikailag. A fő kérdés az, hogy a mű képes-e önmaga iránt érdeklődést kelteni, nem pedig az, hogy valóságábrázoló-e vagy sem. Fűzi szerint az utóbbi évtizedekre jellemző az irodalom marginalizálódása, megszűnt az irodalom társadalmi visszhangja, az irodalom mint közösségi tapasztalat nem realizálódik. Eltűnt az a középpont, amelyhez viszonyítani lehetne, helyébe a valóság virtualizálódása lépett. Gion Nándornak az ún. valósághoz való viszonya véleménye szerint nagyszerűen modellezi a rendszerváltozás utáni magyar irodalom viszonyát társadalomhoz és valósághoz. A valóság illúziójának
