Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Tóth Elemér versei (Ez a varázslat..A költő, Mocsok és szenny, Szerelem)
Tóth Elemér versei Ez a varázslat adhat, az élethez hatalmat. 5 A költő Holnaptalan idő komorló csúcsa - sötétség. Csüggedt boridat az égen és a szívekben. A jövő kerekének súlytalan fordulása, s a fogyó hold fénytelenül legel az égen. Az útnál álló jegenyék karcsú tornyai vágyják az éjszaka hűvös, simogató kezét. Denevérek cikáznak, baglyok feleselnek, a semmi jajong, s a jó alszik a gonosz ölén. Csupán a költő görnyed íróasztala fölött... Negyvenhármas cipőjét rég ronggyá taposta, a szent kocsmába se jár fél deci bátorságra, már csak káromkodik, veszettül káromkodik... Mocsok és szenny Naponta szívemnek ütődik a világ, a valóság keselyűi húsomat tépik. A bivaly-idő túrja magát előre a végtelen sötétlő csatornái felé. Mocsok és szenny. Bűzös felhők örvénylenek. A szeretet simogató keze merre jár? Hol a kút a tisztaság ígéretével? A reménység madara, hol rakott fészket? Hol?! Vaddisznók, farkasok csörtetnek köröttünk. Értékeinket véres pofával őrölik. Mi kétségbeesve állunk a hegytetőn, s fogcsikorgatva nézzük a pusztítást alant. Sírnunk, jajonganunk, üvölteniink kéne, mert elég már a baj, a fájdalom, a bánat.
