Irodalmi Szemle, 2009
2009/3 - KÖSZÖNTJÜK AZ 50 ÉVES HIZSNYAI ZOLTÁNT - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (30)A korszak további jelentős regényei: Ottlik Géza, Szilágyi István, Kertész Imre, Konrád György, Gion Nándor (tanulmány)
Magyar lira és epika a 20. században (30) 57 nem íródott a magyar irodalomban; egyéb mü is kevés, se azelőtt, se azóta. Holott a magyar zsidóság tragédiája olyan nemzeti trauma, amely az elmaradt szembenézés, önvizsgálat, a tragédia őszinte szellemi-intellektuális, de nemcsak morális, hanem érzelmi feldolgozásának hiánya miatt is máig mérgezi és frusztrálja a magyar társadalmat és a magyar nemzeti tudatot. Némiképp leegyszerűsítés lenne a- zonban Kertész Imrét csupán a holokauszt epikai megörökítőjeként elkönyvelni. „Szerintem nem sértjük és nem is kisebbítjük a zsidóság tragédiáját, ha a holokausz- tot ma, több mint öt évtized elteltével világélménynek, európai traumának tekintjük. Végül is Auschwitz nem légüres térben esett meg, hanem a nyugati kultúra, a nyugati civilizáció keretei közt, s ez a civilizáció éppúgy túlélője Auschwitznak, mint az a néhány tíz- vagy százezer, a világon szerteszét szóródott férfi és asszony, aki látta még a krematóriumok lángját és beszívta az égő emberi hús szagát. Ezekben a lángokban minden elpusztult, amit addig európai értékekként tiszteltünk, és ezen az etikai nullponton, ebben az erkölcsi és szellemi sötétségben egyedüli kiindulópontnak éppen az mutatkozik, ami ezt a sötétséget teremtette: a holokauszt” - írja Kertész Imre.1501 Egyik naplóbejegyzésében Márai a nyugati civilizáció végállomását a General Motors műhelyeiben véli meglelni. Auschwitz nyilvánvalóbb helyszínnek tűnik. Auschwitz, természetesen, mindenekelőtt az európai zsidóság tragédiájának színhelye, de ugyanakkor és ugyanabban az időben az európai civilizáció és a több ezer éves európai kultúra mind ez ideig leghatalmasabb bukása is. Kertész Imre tetralógiáját éppen ennek az összefüggésnek a felismerése emeli a más, hasonló tematikájú müveknek fölébe - tágítja a holokausztot egyetemes emberi tragédiává. „A zsidó származás és Auschwitz tehát az abszurd létezés metaforája.”'511 Ahogy a szabadságé annak a „Tanító úrnak” a cselekedete, aki a lágerba hurcolás legsúlyosabb megpróbáltatásai közepette is képes szabad emberként cselekedni, amikor visszajuttatja fejadagját a regény főszereplőjének-elbcszélőjének - s így, talán az élete feláldozásával, egy másik ember életét menti meg (Kaddis). Mert ebben a világban (a tegnapiban éppúgy, mint a maiban, s föltehetőleg a holnapiban is) a Rossz az, ami természetes, s a Jó, ami érthetetlen és racionálisan megmagyarázhatatlan. Az egyetlen hatalmas monológot hömpölyögtető Kaddis felől válik érthetővé a Sorstalanság Köves Gyurijának mindent megértése, minden borzalomnak és aljasságnak a tudomásulvétele. Ha nem is mondja ki, talán megfogalmazni sem tudja még, de a zsigereiben érzi, amit a Kaddis elbeszélője kimond, ti., hogy a rossz a természetes és a Jó a természetellenes. S ebből a perspektívából válik érthetővé, miért nem hajlandó a Kaddis elbeszélője gyermeket vállalni. O is, akárcsak Köves Gyuri vagy A kudarc Öregje, túlélő. A Kaddis elbeszélőjének tagadása túlélő-létéből következik. Nem meghátrálás vagy megfutamodás tehát, hanem logikus következmény, nem felelősség-elhárítás, hanem az adott viszonyok, helyzet közepette az egyetlen lehetséges (és logikus) morális álláspont. Ahogy Köves Gyuri sem gyáva vagy önmagát áltató kamaszgyerek, hanem inkább csak naiv, szófogadó, otthon engedelmességre nevelt fiatalember, aki „a koncentrációs
