Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - KÖNYRŐL KÖNYVRE - Zimányi Dániel: A sarki kisbolt, Elizabeth, Igaz, Lázálom?, Vaklárma, Kurva (novellák)
72 Zimányi Dániel ne az utcára a sok munkába igyekvő ember közé, ő is haladna az árral. A sarkon újságot venne, amit aktatáskájába tenne és sietne az irodába. Mikor elfoglalná helyét, nekilátna munkájának: nagy köteg papírt húzna maga elé, zakója zsebéből elegáns töltőtollat húzna elő, és írni kezdene, hogy... Mit is? Mit is csinálna ő ott az irodában? Miközben ezen gondolkozna, kopogtatna irodája ajtaján valaki, és félve dugná be orrát, hogy feltehesse a kérdést: „Szabad?” Igen, szabad - mondaná, és meglepve látná, hogy Ratuskó az. A kis Ratus a szomszéd faluból. De mit keres ő ott a városban? Az irodában? Hiszen Ratuskóról mindenki tudja, hogy valami nem stimmel vele. A kicsi, sárgás (néhol a sok teától, amit kiskorában ivott, már-már fekete) fogain pihenő ínye, ami minden vigyorgásnál kivillan szájából, valami különösen rémisztő külsőt kölcsönöz a fiúnak. A koponyája hátul olyan lapos, mintha tarkón vágták volna egy péklapáttal, és a nyaka egy síkban lenne a koponyával (talán ezért ragadhatott rá a faluban a Fatuskó név). A patak mellett Ratuskó közeledik a gondolatába merült fiú felé. Mikor periférikus látásával észreveszi a patak felől jövőt, mély sóhajtással mond búcsút a gondolatnak is (nemhogy még a reménynek), hogy egyszer a városban fog lakni. Ratuskó közelebb ért, és látja, hogy a kezében egy szép darab fél tégla van, ami már lendül is felfelé: Ratuskó dobni készül és már dob is. A tégla szép ívben repül az aranyszínű napfényben a fiú felé. Szerencsétlenségére nem tud kitérni előle, és Ratuskó dobása nem téveszt célt: fej. Otthon, a kályhával fűtött kis szobájában ébred most. Púpjában, ami közben a homlokára nőtt, lüktet a vér. Lassan felül az ágyban. Mikor fejét felemeli, a lüktetés csak még erősebb lesz. Vissza is teszi fejét még egy kicsit a tollpámára. Visszaalszik. Mikor újra felkel, már sötétedik. Apja hangját hallja a félhomályban, ahogy a ház előtt kiabál: „Jahoda! Jahoda, gyere!”. De Jahoda nem akar jönni. Jól megváratja az apját. Mikor Jahoda visszatér a házhoz borjával, hanyagul odabődüli a gazdának: „Feltartottak.” És megáll a kert kellős közepén. Az idegességtől már vörös fejű férfi ordit: „Befelé! Befelé, te istenverte!”. Jahoda kicsinek nem mondható seggét pedig elkezdi csapkodni a pálcával. Csak nem akarnak elindulni az istállóba. Egyre nagyobbakat húz rá. „Befelé!” Nem használ. Egy utolsó elkeseredett próbálkozás: Karjában érzi minden erejét. Felemeli és suhint. Közben torkaszakadtából ordít: „Befelé, kurva!” A pálca csattan Jahoda seggén és rögtön ketté is törik a kezében. A férfi nadrágján a gomb pedig abban a pillanatban elpattan, mikor a bot törik és a nadrág komikus eleganciával hull a földre. A fiú apja elemezve a helyzetet még így áll egy percig. Jahoda lassacskán megindul kisfiával az istállóba, mert már fáradt a sok ácsorgástól. A gazda még odaveti neki a nadrágját a derekánál tartva:- Kurva. Zimányi Dániel (Pécs, Műszaki Szakközépiskola, grafikai szak, 18 éves)
