Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - KÖNYRŐL KÖNYVRE - Zimányi Dániel: A sarki kisbolt, Elizabeth, Igaz, Lázálom?, Vaklárma, Kurva (novellák)
Elizabeth 69 elmúlt. Elizabeth férje elcsodálkozott és Elizabeth megnyugtatása után visszament csokit enni. Másnap reggel Elizabeth dolgozni indult. Elizabeth félje nem dolgozott, ő otthon volt egész nap. Ritkán csörgött a telefon. Elizabeth férje először nem akarta felvenni, aztán miután már egy perce csörgött, úgy döntött felveszi, hátha fontos. Tom volt, Elizabethék egyik barátja, akivel néha eljártak szórakozni. Falfesték kellett volna neki, de Elizabethéknek nem volt. Elizabeth férje megkérdezte, mire kell: „Kifesteni a falat, mire?! Tudod, hogy kinézzen valahogy, mire idejön az asszony.” „Tom barátom, veled sem járunk el szórakozni, ha befog a nő”— gondolta Elizabeth férje, aztán rövid beszélgetés után letette a telefont. Elizabeth általában ebédszünetben hazacsörgött telefonon és együtt ebédelt a férjével. Öt perc telhetett el az ebédszünetből, amikor csörgött a telefon. Elizabeth volt. A szokásos helyen akart enni. A férje mondta, hogy „Jó, akkor tíz perc és ott vagyok.” El is indult. Mikor odaért, egy filmbe illő jelenet szemtanúja volt; egyszer körbe is nézett, mikor szól be neki a rendező, hogy „Hé, ez forgatási terület, ember!”, de nem szólt be neki senki. Elizabeth ott feküdt a tornyosuló és bámészkodó tömeg közepén a betonon. Csupa vér volt minden, mindenki kikerülte.Elizabeth félje, mikor meglátta, hogy a felesége fekszik a járdán, nagyon elkeseredett, nem tudta mit cisnáljon, aztán odafutott és megölelte. - Itt is körülnézhetett volna, hogy nem szól-e oda neki a rendező, mert ez is nagyon filmbelinek tűnt, de akkor nem jutott az eszébe. Elizabeth vére a hasából folyt. Volt rajta egy nagy seb, amit Elizabeth férje minden undor nélkül megnézett. A lilásbarna foltot nem találta. Persze hogy nem találta, mert a lőtt seb pontosan a helyén volt. Igaz Prága egyik külvárosának elhagyatott - vagyis nem gyakran látogatott -, illetve kis forgalmú vonatállomásának peronján álldogált Miro és egy szakadt, öreg könyvet olvasott, már a címét sem lehetett kivenni a borítóján, mert szétázott. Miro harminckét éves jól öltözött férfi, egy irodában dolgozik, és már nagyon utálja. Akkor éppen fekete kalap és hosszú szövetkabát volt rajta, barnás bőrtáskája a lábánál pihent. Már-már annyira belemélyedt az olvasásba, hogy ha nem tíz centire hajol oda hozzá az a fazon, akkor észre se vette volna. Ja, igen; az a fazon: Rongyos inget viselő, hátizsákos alak, jó nagy mosollyal a képén. Mikor Miro felfigyelt rá, hogy „az alak” a könyvet olvassa, bal válla fölött átkukkantva, nagyot ugrott ijedtében, de egy szót se szólt. Arrébb állt. „Az alak” követte lépésről lépésre... Miro ekkor egy megvető pillantást vetve rá elfordult - idegesítette az az idióta kaján vigyor. Fél percre rá „az alak” újra odament és a könyvet kukkolta. Miro egy szót sem szólt, de fél szemmel akkor is őt nézte. Ekkor a szakadt sóhajtott egyet, a könyvre pillantott, aztán Miróra; széttárta karjait, felnézett az égre, halkan kunco
