Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - E. Fehér Pál: A csehek valóban „švejkek”? (Jegyzetek a nemzetkarakterológiáról)
46 E. Fehér Pál tragédia vezethet az újjászületéshez, ahogyan mi, magyarok használjuk az idézett mondást, meglehetősen sűrűn. Holott éppen Fehér-hegy ébresztette rá a cseheket a tanulás fontosságára, ezután következett el az a korszak, amikor már a tudást, a munkát állították csatasorba. Soha többet „igazi” háborút nem viseltek. „Hadviselő fél” lehettek — a diplomácia szabályai szerint -, ám a nagy világégésekből, legalább a múlt században kimaradtak. Az első világháborúban a cseh részvételre a dezertálás volt a jellemző, az orosz polgárháborúban pedig az erőfitogtatás. Masaryk seregei, a volt osztrák—magyar hadsereg hadifoglyai úgy léptek fel a bolsevikok ellen, hogy közben kiszolgáltatták nekik a fehérek egyetlen nagyformátumú katonáját, Kolcsak admirálist. A második világháború idején a cseh hadiüzemek termelnek, az idegenbe szakadt cseh (és szlovák) katonák az angol, a francia, a szovjet hadsereg egységeiként szolgálnak. Fehér-hegy után lépett fel a nagy pedagógus, Jan Amos Komenský, ezek a századok jelentették, hogy a csehek számára az ész jelenti a legnagyobb értéket. Nem viseltek „igazi” háborút? A háborúkat megjárták: a Monarchia katonái voltak ők is, de még a nemzeti szempontból oly fontos eseményekben, mint az első világháború idején az oroszországi Csehszlovák Légió, vagy a második világháború frontjain az angol kötelékekben küzdő csehszlovák pilóták, illetve a szovjet oldalon harcoló Ludvík Svoboda-hadtest — mellékszereplők. A főszereplő: Masaryk és diplomatahálózata, az antantnak tett rendkívüli szolgálataival, vagy az 1938 és 1945 közötti, Beneš által irányított cseh hírszerzés és az otthoni ellenállás. Ez nem kisebbítése a hősök érdemeinek, viszont kétségtelen, hogy a kívülállónak az a benyo-mása: a csehek a magyar közmondás igazát követték, nem úgy, mint a magyarok: „a többet ésszel, mint erővel”. Nem nagyon ismert: Prága német megszállása, a csehszlovák állam erőszakos megszüntetése után még némi lehetőséget adott a szabadabb szólásra. Néhány hétig tartott ez az állapot, de ezt használta ki Milena Jesenská, a két világháború közötti cseh zsurnalisztika egyik legtehetségesebb egyénisége, akit Európában és nálunk inkább csak, mint Franz Kafka barátnőjét ismernek. A müncheni döntés után Jesenská, az egykori kommunista párttag, Ferdinand Peroutka, a masarykista publicista lapjának, a legendás Prítomnostnak lett az egyik vezető munkatársa. A május 10-i számba, tehát majdnem két hónappal azután, hogy Hitler bevonult Prágába, ezzel a kétségtelenül provokatív címmel írt, amelyben a kérdőjelnek döntő fontossága volt: Elsősorban cseh vagyok? Egy olvasói megjegyzésre reagál, amely éppen azért dicsérte a megszállás után megjelent cikkeit, mert abból kiderül, hogy korábbi politikai nézeteitől eltérően: „elsősorban cseh, bármilyen világnézetet vall magáénak”. Jesenská finoman visszautasítja az elismerést: „természetesen cseh vagyok, de mindenek előtt tisztességes ember szeretnék lenni”. Hozzáteszi: „Engedjen meg némi magyarázatot: mindannyian csehek vagyunk. Ez így összességében még semmit nem jelent... Ma elsősorban arról van szó, hogy jó cse
