Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - E. Fehér Pál: A csehek valóban „švejkek”? (Jegyzetek a nemzetkarakterológiáról)
A csehek valóban „švejkek”? 39 Se Hús, se Komenský Nemcsak mi, magyarok (az úgy nevezett átlagmagyar), hanem szerte a világon tudni vélik, hogy a csehek olyanok, mint a švejkek. Jobb esetben Bohumil Hrabal, netán Jifí Menzel filmjei is részei lehetnek a csehekről alkotott elképzeléseknek. A leginkább azért, mert Hrabal prózája, Menzel filmjei valahogyan rokonok Hašek regényével. Nemcsak az idegének tévképzeléseiről lehet szó, ha a cseh irodalmi nyelv nyolckötetes értelmező szótára (Slovník spisovného jazyka českého, Academia, Praha, 1989., VI. 93-94 oldal) nem kevesebb, mint öt címszót tartalmaz a derék katonával kapcsolatban. A szótár értelmezése szerint a „švejk” - így köznévként, kisbetűvel - olyan embert jelent, aki „tettetett naivitással és buzgósággal aláveti magát a hivatalos tekintélyeknek, de csak formálisan és gyakran gúnyos szándékkal; (szükebb értelemben) tréfacsináló, lógós...” Aztán találhatunk igét: „švejkeskedni”, van „švejkovina”, azaz úgy gondolkodni, mint a švejkek, melléknévként szintén használatos: švejkovský, tehát švejki módon gondolkodni, cselekedni, végül pedig a „švejkovství” a švejkeket idéző magatartást jelent. Viszont alig-alig jut eszébe bárkinek, kivált a XX. század eseményei után, hogy a csehek Jan Hus mestert tekintenék követendő példaképnek, tehát husziták lennének, netán Jan Amos Komenský, vagy latinosán Comenius lenne, lehetne a nemzeti jelkép, a tudós iskolamester, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar históriában is, sárospataki éveivel. Igaz, még a harmincas években létezett ilyen látszat. Gogolák Lajost a múlt század derekán a konzervatív magyar tudósok amolyan cseh szakértőnek tartották, majd jobbra sodródott, végül a bécsi egyetemen tért visz- sza a II. világháború után a tudományhoz. Gogolák a Szekfü Gyula által szerkesztett, gróf Bethlen István által irányított Magyar Szemle számára írt egy tömör összefoglalást Csehszlovákiáról. Ebben olvashatjuk: „a mai legjobb cseh elmékben semmi sem lángol oly hévvel, mint az igazság megtalálásának vágya, ha befelé beszélnek, ha nemzetük hibáit s azok megjavítását keresik. Amit nem lehet a cseh politika Európa felé forduló arcáról elmondani. A cseh lélek, ha önmagába tekint, úgy érzi, hogy Hús és Comenius hagyatékának tartozik azzal, ha kimondja önhibáiról a legkíméletlenebb valóságokat.” (Gogolák Lajos: Csehszlovákia, Budapest, 1935. A Magyar Szemle Társaság, 32-33. oldal) Gogolák aktuális politikai célzásai az akkori rendszer hivatalos és már-már kötelező csehellenességének szóltak, a többi pedig inkább vágy volt, mint valóság. A cseh tematikával íróként, fordítóként egyként oly elkötelezett Németh Lászlónak volt ebben az ügyben is különvéleménye. (Az én cseh utamban fejtette ki: „a cseh népben azok a tulajdonságok voltak együtt, amelyeket én a magam s népem erényeinek szerettem volna látni: szelíd polgáriasultság és kemény igazságszeretet...”) Vagy két évtizeddel Németh László előtt, az egészen más világnézeti táborhoz tartozó Forbáth Imre, aki életét a csehek között rendezte be,
