Irodalmi Szemle, 2009
2009/12 - Napló
96 NAPLÓ HERTA MÜLLER KAPTA A FRANZ WERFEL EMBERJOGI DÍJAT Az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettje, Herta Müller újabb elismerésben részesült: Atemschaukel című legújabb regényéért neki ítélték a Franz Werfel Emberjogi Díjat. A teljesen megtelt templomban, mintegy ezer ember jelenlétében az 56 éves írónő hosszas beszéd helyett díjazott regényéből olvasott fel. Az Atemschaukel főszereplője egy romániai német kisebbségi, akit 1945 után szovjet munkatáborba hurcolnak. A mü a túlélők visszaemlékezésein alapul, köztük a 2006-ban elhunyt, ugyancsak romániai német író, Oskar Pastior beszámolóján. Herta Müller az evangélikus Szent Pál-temp- lomban élesen bírálta a romániai, közvetve pedig a német evangélikus egyházat is egy őt ért 1989-es atrocitás kapcsán. Hozzátette azt is, szükséges lenne feltárni a román evangélikus egyháznak a kommunista diktatúrában játszott szerepét, hiszen eddig csak a román ortodox egyház állami összefonódásait tisztázták. MARIE NDIAYE NYERTE A GONCOURT-DÍJAT A korábbi várakozásoknak megfelelően a 42 éves Marie NDiaye francia-szenegáli származású írónő nyerte meg a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt. A döntés nem okozott nagy meglepetést, a francia és a világsajtóban is hetek óta arról cikkeztek, hogy NDiaye a legesélyesebb a díjra, főleg, hogy tíz éve nem díjaztak női szerzőt, ráadául ő lenne az első afriakai származusú nő, aki megkapja az elismerést. MAGYAR NYELVEMLÉKEK A SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁRBAN Október 29-én nyílt meg az „év kiállításának” ígérkező, nagyszabású Látjátok feleim... — Magyar nyelvemlékek című tárlat az Országos Széchényi Könyvtárban. A kiállításon olyan kincsekkel is találkozhat a látogató, mint a Tihanyi Alapítólevél vagy a Halotti Beszéd. Magyarország első, önálló nyelvemlék-kiállítását rendezte meg az Országos Széchényi Könyvtár a Magyar Nyelv Éve programsorozat részeként. A nagyszabású kiállítás a magyar nyelv középkori emlékeit tárja az érdeklődők elé. A korai írásos emlékeinket bemutató könyv- és kódex-kiállítások után mostanáig kellett várnunk az első önálló nyelvemlék-kiállításra, jóllehet ezek legértékesebb nemzeti kincseink közé tartoznak. Most lehetőség nyílik arra, hogy a néhány közismert nyelvemlék, mint all. század közepi Tihanyi Alapítólevél, a 12. század végén keletkezett Halotti Beszéd és az egy évszázaddal későbbi Ómagyar Mária-siralom mellett középkori írott anyanyelvű kultúránk egésze figyelmet kapjon. A kiállításhoz kapcsolódóan a Nemzeti Könyvtár egy tudományos igényű, átfogó honlapot hoz létre, amelyet a magyar nyelvemlékekkel kapcsolatos információk gyűjtőpontjának szán (nyelvemlekek.oszk.hu). A kiállítás 2009. október 29-től 2010. február 28-ig tekinthető meg.