Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - Csehy Zoltán: „Minek zene minek fog minek oboa” (Vázlatos eszmefuttatás Cselényi László költészetének zenei értelmezhetőségéről)
18 Csehy Zoltán legkülönfélébb valóságmozzanatok között. Hálózatok egész rendszerét volt képes így kiépíteni, melyet a meglepetés vagy a feltáruló lehetőség kiszámíthatatlansága tett hasonlatossá egy, a kultúrtörténet egészét jelképező labirintushoz. Az emberi hang, a hangzás ősisége és a hang kontextusa meghatározó jelentőségű alkotásaiban. Az A-ronne című kompozíció1* szövegét Edoardo Sanguneti írta, akivel a zeneköltő már az Átjáró (1962) című opera, illetve a Laborintus II (1965) című Dante-hommage keletkezésének idején is együtt dolgozott. Sanguined versének és Berio zenéjének láthatólag ugyanaz a problémája: a szó zenévé alakulása, alakíthatósága. A költő először a szó teremtésének és a teremtő akaratként megnyilvánuló szónak a bibliai genézisét adja („Kezdetben volt az Ige”) különféle nyelvek bevonásával: „ach: in principio erat, / das wort: en ache an: / verbum”, majd az „in my end is my music” (kb. elmúlásom a zeném) fordulatig ívelteti szövegét. A szó és a zene közt pedig a test, a hús, a bűn, a szexualitás, a száj és az anus territóriuma van, valóságos strukturált dantei pokol. Berio ragyogóan érzékelteti az időbeli láncolat (múlt - jelen - jövő) markáns jelenlétét és küzdelmét a megfogalmazás lehetőségeivel, a nyelvek börtönébe zárt érzelmekkel. A szó zenévé bűvölése Cselényinél több montázsversben is megjelenik, nevezetesen pl. a 2/2/2/4-ben, melyben a „Minek zene” sortól az „ágyak őrült homály fog kinek” sorig jutunk, miközben a lépcsőzetes költemény kulcsszavai épp a zenei asszocia- tivitás irányából válnak világossá, hiszen a záró sor szinte minden szavához korábban hozzárendelődött egy-egy muzikális vonatkozás : „fog-zene”, „őrült oboa”, „homály-zene”. A szó és zene közé nála is a test és a testiség kerül, akárcsak Beri- ónál („fog-őrült”, „velő homály”, „ágyak ágya”, „őrült nyoszolya”, „ágyék-görbe” - s itt megkockáztatható az is, hogy maga a zene szó, illetve az oboa szó is erőteljesen szexuális konnotációjú). Hasonló a 2/2/4/4 szakasz zenefelfogása is, mely éppúgy hatókörébe vonja a szöveg testét, mint a kéjben feloldódó testet: „zene a feldúlt idegek alatt”, „zene szabályozza szívve kését”. E ponton talán célszerű idézni Berio szavait, melyeket noha Cummings költészetéről mondott Varga Bálint András interjúkötetében, érvényesek Sanguined költeményére is: „csatatérre emlékeztet, szerteszét heverő megcsonkított szóhullákkal, szóágyúkkal és szótankokkal. De úgy is mondhatnám, hogy a különböző szóelemek egymással közösülnek... A soknyelvűség lényegében az adekvát létkifejezés kísérlete kíván lenni Beriónál, s a zeneszerző és a költő egyaránt az egyes nyelvek szavainak hangzásában próbálja megtalálni a közös .jelentést”. Ez a szenvedélyes küzdelem féktelen, izgő-mozgó, a tragikum és a komikum tartományaiban ficánkoló zenét hoz létre, mely Monteverdi úgynevezett stile rappre- sentativójáig vezethető vissza. Cselényi is tesz kísérletet a nyelvek közti átlépésre, nevezetesen a párizsi szólam beiktatásakor kerül erre sor, s akárcsak Berio zenéje, ő is közös nevezőre hozza a két nyelvet:
