Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - Csehy Zoltán: „Minek zene minek fog minek oboa” (Vázlatos eszmefuttatás Cselényi László költészetének zenei értelmezhetőségéről)
„Minek zene minek fog minek oboa’ 17 A szövegrészletet az oda-vissza mozgás uralja. A rák a zenében egy dallam hangjainak fordított sorrendjét jelenti, a rákmegfordítás pedig a dodekafón rendszer negyedik alakja az alapsor, a megfordítás és a rák után. Nem véletlen, hogy Cselényi a Téridő-szonáta legtöbb darabját négyes konstellációba ágyazta (ahogy ez a szonátaformából is evidensen adódik): itt is két egymásba csúsztatott négyessel szembesülünk, de számos versrészlet egyenesen a négyes olvashatósággal számol, mint pl. a 2/4/3/2 vagy a 2/4/3/4. Nem kizárt, hogy Cselényi a dodekafónia négy alakjának megfeleltethető, a szövegvilágba transzformált gesztusokkal kísérletezik: az alapsorral, a metaforikus értelemben vett fordított alapsorral, az alapsor hangközeinek metaforikus tükörképével, illetve a rák hangközeinek képletes tükörképével. Ha megnézzük a fenti példa elemeit, a dodekafónia terminológiájának sajátosan irodalmi vetületével is szembesülhetünk benne. Az egyes sorok közti kapcsolat hangmegfeleléseit és retorikai csúszásait, tükrözéseit, rákfordulatait a kiemelésekkel igyekeztem jelezni. Az „alagút” és az „útjának felén” esetében az út rákfordulat eredményeként is felfogható, de hasonló gesztus van a Dante-intertex- tus (mely az 1/1/2/4 ismétlésvariánsa) és a ..Visszafelé épült a Pigalle” sor közt is. A versrészlet asszociatív tere a dodekafón komponálás mechanizmusainak inter- mediális lehetőségeit aknázza ki. A „visszafelé épült a Pigalle” a léttér megszövege- sülésének zenei alapokra helyezése, az alapsor rákjának mechanizmusát követi: a kulturális tradíció avantgárd negatívját teremtve meg ezzel. Az „előre hátra” fordulat szintén önreflexív elem, és a szöveg keletkezésének és strukturálódásának irányait hivatott jelezni. A ki nem mondott „sötét erdő” (jobban mondva a máshol egyenesen jelképpé emelt „erdő” „ A bőr alatt bűvös jelkép az erdő”, 1 /2/2/1 ) és a Pigalle egymás sajátos rákfordításaiként is értelmezhetők stb. 4. A jelentéskonstruálás ösztönössége Mü helyett a partitúra. Sylvano Bussotti vagy Luciano Berio zeneművei szembesítenek hasonló szenvedéllyel a nyelv ijesztő uralmával: ám mindkettejüknél a szó analízise dominál, különféle hangkombinációk, foszlányok hangzanak el, s már-már az az érzésünk támad a mű egyik katarktikus gócpontjában, hogy bármely nyelvi kombinációt hozzuk létre, az megtalálja az emberi nyelvek univerzumában a jelentést. Vagyis jelentés vagy jelentés kicsikarására irányuló igyekezet nélkül nincs is emberi létezés. Az ember ösztönös értelmező, a nyelvi jelek léte, hangzóssága, hangzása csupán kombinatorikus játék, s úgy léphetünk át egy- egy idegen nyelvi jelentéstartományba, hogy erről nem is mindig tudunk. Cselényi nyelvanalízise nem ennyire mély, ez irányú törekvéseit a szövegekben határozottan jelenlevő, folyamatos önreflexív vonások teszik lehetetlenné, mely a kevésbé sikerült szövegek folytonos újrafelhasználásából fakadhat. A zeneszerzői feladat Berio számára mindig is a kapcsolatteremtés volt a szimultán sokféleségben létező zenei vagy annak ható megnyilvánulások és a
