Irodalmi Szemle, 2009
2009/12 - KÉTSZÁZÖTVEN ÉVE SZÜLETETT KAZINCZY FERENC - Kozsár Zsuzsanna: Menekülés (2) (Agyban, Liliom a csónakban, Titkok, Lancelot meghökken, Mint egy kutya, Leszámolás, Tiszta tó, A grál, Avalon)
Menekülés (2) 39- Én meg már milyen régóta vágyom rá, hogy velem töltsd a kedved - folytatta Morgan, és kezét végigcsúsztatta Lancelot nadrágján. A férfitest az érintésre azonnal reagált, és Lancelot ettől annyira meghökkent, hogy az első pillanatban mozdulni se tudott, de aztán fellobbant benne a harag, hogy ez a csúfság is épp a születésnapján esik meg vele. Durván ellökte a nő kezét.- Ugyan már, Morgan! - mondta fojtott hangon. - Hiszen nőtlenségi fogadalmat tettem, mintha nem tudnád.- És ezt megmondtad Ginevrának is? - sziszegte fenyegetően a nő.- A fogadalomtétel nyilvános volt, magad is tudod, a királyi pár természetesen jelen volt az aktusnál.- Bizonyos aktusoknál meg csak Ginevra volt jelen - vágott vissza Morgan. - Vigyázz magadra, Lancelot du Lac, nagyon vigyázz! Morgan hátrább lépett, várt egy pillanatot, de Lancelot nem mozdult.- Holnap estig még megtalálhatsz - mondta a nő búcsúzóul, aztán elsuhant, mint egy rossz álom, mint egy baljóslatú tündér. Lancelot elképedve nézett utána, azon rágódva, vajon mennyit tud, vagy menynyit sejt az udvarhölgy Ginevra titkos életéről, és hogy ez a kényszerű találkozás most felkínálkozás volt-e, vagy fenyegetés, vagy a zsarolásnak valami rafinált fajtája, vagy csak a véletlen hozta így a szavakat? Vállat vont, nem fél ő a veszélytől, úgyse leplezhetik le, óvatosabb ő annál. De vágya Ginevra iránt csak megkétszereződött Morgan érintésétől, visszalopakodott a rejtekajtóhoz, most is zárva találta. Dühösen ment haza. Otthon egy rövid levélke várta, mindössze egy sor: Ma nem alkalmas enyelegniink, lovag. Rábámult az aláírás nélküli levélre, se magyarázat, se egy kedves szó, se születésnapi jókívánság. Alig hitt a szemének. Fogta az üzenetet, bevágta a tüzbe. Mint egy kutya „ Hűségedért ez lesz a hálám. ”- Morgan le Fay udvarhölgy kér bebocsáttatást, uram! - szólt az ajtónálló.- Engedd be - legyintett Artus. Ma nem számított semmi, még Morgant is képes volt elviselni, ma gyönyörű volt a világ, mióta Ginevra reggel megsúgta neki, várandós. Fia lesz végre, utódja, ez a tudat olyan boldogsággal töltötte el, amilyet talán egyszer érzett életében, mikor a kardot, a hires Excaliburt kihúzta a sziklából, és Merlintől megtudta, király, Pendragon fia. Hát most meg Pendragon unokája kopogtat hamarosan a világ ajtaján, mit számít ehhez a hírhez képest Morgan bármilyen intrikája, rosszindulata vagy gyűlölete? Ma még unokaöccsét is a keblére ölelné, pedig tényleg nem állhatja azt a fattyút, az kizárt, hogy az ő fia lehetne, annyira bunkó, talán fogyatékos is.- Jókedved van, felség? - kérdezte Morgan.
