Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - Csehy Zoltán: „Minek zene minek fog minek oboa” (Vázlatos eszmefuttatás Cselényi László költészetének zenei értelmezhetőségéről)
„Minek zene minek fog minek oboa’ 13 kibillennek, nem jelentenek támpontot, létbizonytalan térbe kerülve feloldódnak. A Téridő-szonátában Cselényi kísérletet tesz e zárt, rögzített anyag beillesztésére is a mozgó, nyitott, mindössze matematikai aránytagolással racionalizált struktúrába, ám ezt, véleményem szerint nem koronázza siker. E rögzült szövegek radikálisan a korai Cselényivel fémjelzett szerző funkció köré szerveződnek, az egész életen át írt könyv, vagy az egy könyvként elképzelt élet (akár Mallarméé) részei ugyan, de nem cselekvő részesei a nyitott és ellenőrizhetetlenül kreativizálódó befogadói munkának, sőt mi több, egyenesen hátráltatják azt. E struktúrák szétrobbantása, felpattintása előnyösebb lett volna. A Boulez-féle Mallarmé-portré második állomása a Le vierge, le vivace... kezdetű szonett, mely a költő-lét szimbolikusságát (a „fehér agóniáját” lerázó haty- tyú motívuma), nyelvbe számüzöttségét ötvözi bizonyos alkimista vonatkozásokkal.9 A befagyott tavon tébláboló hattyú a fehér szín uralmát jelképezi: fehérség a fehérségben, a toll anyagának (plume) feloldódása a papírfehérségben. A hattyúmotívum Cselényinél is megtalálható mitológiai referenciaként az 1/2/1/3-ban: „állig fegyverben Léda-les / seb-ragta szivacs-drága hús titánok- tépte ing alatt /”, ahogy a szüzesség kérdése is egybekapcsolva a fehérrel: „nem bír vele józan szűz akarat / fehér lányok fehér paplan alatt” (2/3/2/4). A férfi alászállása és egybeolvadása a fehérséggel a Cselényi-szöveg egyik központi kérdése, ahogy a szexualitás zenei ábrázolása is, pl. a 2/2/2/4. darabban a „minek zene minek fog minek oboa” fordulatoktól jut el az „ágyak ágya”, „ágyék-görbe” és az „őrült oboa” egységekig. Cselényinél a fentiek mellett a víz kerül elsődleges pozícióba: az áradás maga, a csallóközi árvíz megszövegesülése a referen- ciális-hitelesítő effektusok hatványozott jelenlétének köszönhetően. Amit Boulez az első Mallarmé-improvizációban a fehér rémuralmának lát, és az anyagiság feloldódásának az alkotásban, Cselényi azt a víz sokféleségének rettenetében oldja fel. És itt csatlakozik a központi Boulez-gondolathoz: „elárult zene szivacszene / kifekszik a vízre s víz ajég” (2/1 /1/4). „E szűz, e szertelen s e szép-szép mái nap felveri-é vajon, szárnyát verdesve részeg, e fagyba-tünt tavat, hol sohasem-merészlett röpték álma kisért a tükrös jég alatt?” (Somlyó György ford.) A lényegi azonban nem a motivikus párhuzamok meglelése, hanem a módszer maga: a befagyott fehérség és a fehérbe fagyott anyag játéktere. Boulez-nél csu-pán a szonett belső hangulata, színhatása érvényesül igazán: a megfoghatatlant rej-tő jég a képzelet páncélja lesz.10 A forma Boulez világában is rendszerezett, de az anyag megformálását ez nem szükségszerűen kizárólagosítja."
