Irodalmi Szemle, 2009
2009/12 - KÉTSZÁZÖTVEN ÉVE SZÜLETETT KAZINCZY FERENC - Duba Gyula: Az utolsó nyár (regényrészlet)
24 Duba Gyula- Mindenki tudja, hogy itthon van - mondja Érni apja hogy hazajött... a falu is várja, mi lesz...- Tudom... - mondja Atyus mosolytalanul. Magas termetű, sovány, izmos férfi, arca napbarnított, sötétbarnára égette a nap a vizek mentén meg a kazlak tetején, tartós színt cserzettek rá a szelek. Ilyen, mióta Emi ismeri, de most mintha kissé hajlott lenne s némileg sápadtabb. A füle körül őszesen dereng barna haja. S valahol a tekintete is fáradt, fénytelen.- Vad ország, ahol jártam - meséli sápadt lámpafényben, nyugodt hangon, a- hogy az ember mindennapi dolgokról szól a fele is sok lenne, annyi halált láttam én... megcsömörlöttem a haláltól...! Emi nagy szemmel nézte. Atyus tüzér volt, bombázásokat élt át, a Kondor kötelék vadászai pontosak és kíméletlenek, mondta, német precizitással osztották a halált... Hitler a Generális mögé állt, Sztálin a köztársaságiakat segítette... a nép meg két tűz között...! Valamit nem ért Emi, csodálja Atyust, s a szavait elgondolja, de nem képes megfejteni. Hasonló a korabeli férfiakhoz, kopott nadrágban, bakancsban, a fején fakult sildes sapka, nem lát benne semmi rendkívülit. Mintha ki sem mozdult volna a faluból s örökké a kazlak tetején dolgozna vasvillával a kezében. Vagy a Szik- ince meg a Perec mentét járná, a vizek táján kóborolna. Mégis nagyon messze járt, idegen országban harcolt, tüzér volt és ágyúval lőtte az ellenséget, repülők bombázták és a Generális katonái meg akarták ölni. Ő is ölt, halottakat látott és veszélyben volt, kalandos úton jutott haza, és most a csendőr őrmestertől fél, mert nagy bajba jut, ha a kezébe kerül. Hasonló titkokat érzett, mint korábban öregattyával és János bácsival kapcsolatban, amikor a háborús küzdésekről hallott tőlük, nyugodtan jár- nak-kelnek, dolgoznak és templomba mennek, barátkoznak és emlékeznek, emberségesen élnek, valamikor pedig fegyverrel a kezükben idegen földön jártak és öltek, hogy ne őket öljék meg, hát ilyenek a harcosok? Ilyen egyszerű emberek a hősök, mindennap találkozik velük, nincs rajtuk semmi rendkívüli, sem figyelemre méltó, csak az erejük meg a nyugalmuk, s hogy mindent bírnak és meg tudnak tenni, a legnehezebb dolgokra is képesek. Atyus is ilyen, valamilyen okból háborúzott, s most rejtőznie, bujkálnia kell a csendőr őrmester elől.- Kemény embernek látszik... - szól Emi apja komolyan, úgy vélem, kegyetlen tud lenni... nyugodt és megfontolt, de mintha türelmetlen is lenne, mintha alig várná, hogy üthessen...!- Tudom... nagyon megvernének... - válaszolja Atyus elgondolkozva -, a lelket is kivernék belőlem, ha elfoghatnak...- Sanyival beszélek, a bíró fiával - mondja Emi apja, akkor már boroztak és oldottabban beszélgettek, a „spanyolos” azonban szűkszavú maradt. Nem tudok még beszélni róla, amit megéltem, mondta, előbb magamban kell megemésztenem a szörnyűségeket és kegyetlenségeket... nálunk békés a nép, de ott amúgy is heves s egészen megvadult. Nem lesz könnyű elfelejteni...
