Irodalmi Szemle, 2009
2009/12 - KÉTSZÁZÖTVEN ÉVE SZÜLETETT KAZINCZY FERENC - Duba Gyula: Az utolsó nyár (regényrészlet)
18 Duba Gyula nagy szederfa. Amikor a legyek a szemük környékére szállnak, felkapják a fejüket, megrázzák, hersegve ropogtatják a takarmányt, jóízűen esznek, ízlik nekik a gyarmati lucerna. Olyan állatok, mint a Fecske meg a Madár, nemes formájúak, nyúlánkak és karcsúak, a táj örökségeként nóniuszok, jó lábú magyar lovak. Errefelé csak az uradalmakban vannak széles hátú, nehézkes járású muraköziek, komóthám a nyakukon, mintha koszorút hordanának, de a gazdák a másik fajtát szeretik, nemcsak munkára jók, hanem ünnepi alkalmakra is kiválóak, a szép nyalka fogat a gazda büszkesége. Emi követi a férfiakat, ahogy a szérűbe mennek, megszemlélik a lóherekazlakat meg a pajtát, János bácsi a kazal oldalába nyúl és kihúz belőle maréknyi takarmányt, finom lucerna, mondja öregattyának, jó volt a heretermés, válaszolja a gazda, derékig ért az első kaszálás...! A hűséges kis szolga, a törpe árnyék mindent lát és hall, beleivódnak a szavak és a fogalmak, befészkelödnek a leikébe a dolgok és elhelyezkednek benne a felnőttek mozdulatai, még nem tudja, hogy az életről szóló ismeretek ostromolják képzeletét. Azt sem érzi, hogy a kicsiny falusi emberfia így nő bele a felnőttek világába, az öregek valóságába, a régiek történelmi sorsába, gyökeret ver és kivirágzik, mint az őszi vetés május zöld tengerében a kék búzavirág, akár a lila szarkaláb a poros mezei utak mentén... Az istállóba is követi a „nagyokat”, nyomukban jár a tehénistállóban, ahol a sötétbarna, szinte fekete gerendákon fecskék fészkelnek, a fiatalok is anyányiak már, a lécverőce felett berepülnek a hosszú tágas helységbe, szinte berobbannak és körberöpködnek az állatok felett, egy pillanatra sárfészkük peremére telepesznek megpihenni, melyet már elhagytak, de esténként visszajárnak éjszakázni. Pillanatnyi nézelődés után ismét kivágódnak az ajtón és szúnyogvadászatra indulnak. Két borjú és egy zsemleszínű üsző van itthon, a tehenek a csordával a legelőn vannak, a Törökölésen legelnek. A lovaknál hosszabban elidőznek a férfiak. Négy ló és egy kétéves csikó áll a jászolhoz kötve, lóherét esznek a sarog- lyából, néha visszanéznek az emberekre, mintha kérdenék őket, vagy csak megszemlélik öregattyáékat, aztán tovább húzgálják a saroglyából és ropogtatják a takarmányt. A Fecske és a Madár meg a Julcsa és a Panni, a csikónak még nincs neve, majd ha befogják, akkor kap nevet.- A lovak jó erőben vannak Joskó - mondja Margót János nyugodt hangon. Megállapítón, nem lelkendeznek, nem is udvariaskodnak, elismernek és megállapítanak, tárgyilagosan tudomásul veszik a dolgokat -, nem látszik rajtuk a hordás, a nyári robot...- Pihennek most... az őszi szántás később jön... eddig eleget dolgoztak, sokat is, de... őszre a csikót is befogjuk talán... anyjával, a Fecskével, meglehet... Érni apja ritkán szól közbe, keveset beszél, takarmányt vet a saroglyába, megigazítja a strajfát a Panni és a Madár között, a lópárokat erős rúd választja el egymástól, amely a jászoltól a lovak hátsó lábáig ér. Ő más, mint a fekete ruhás idősebb gazdák, János bácsi kissé meghajlott s öregattya biceg, combjában a betoko- sodott puskagolyó, Érni apja fiatal és barna arcú, nyaka, karja is napbarnított, élén-
