Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Polgár Anikó: „Ezeket tanullyuk mi Déák versekbe” Egy iskoladráma levélbetétjének fordítástörténeti tanulságai
64 Polgár Anikó gyűtt élésünknek kedves csemetéje, / Ő rá hagyom tehát én a Királyságot, / A Phaedra fiának veszek más jószágot.” Kiemelések, elhagyások. Egyrészt az alaptörténet változtatásából, másrészt a darabnak az antikvitáshoz való viszonyulásából természetesen adódnak a műben a Hippolitus által felolvasott, Ovidius-fordításnak tekinthető levélbetét kihagyásai és módosításai. A levélbe is bekerül az a módosítás, hogy Theseusnak két felesége van: Mi két Feleségi ithon epekedűnk, Hogy ki, kit szeressen azon vetekedünk. (252-253) Az egész levél inkább csak kivonatos változata az ovidiusinak, ezért köny- nyebb bizonyos elemek átvételéről, meglétéről beszélni, mint a hiányzó részeket számba venni. A módosítás mértékét némiképp szemlélteti az egymásnak megfeleltethető verssorok aránya: Ovidius 176 soros heroidája a drámában 62 sorra redukálódik (214-275). Az Ovidius-levélben elégikus szerepet játszó Phaedra, aki az elégikus tradíció naiv-tehetetlen szerelmesének szerepében tetszelegve botrányos vágyát az elégia magasztos szókincsével és gondolatalakzataival maszkírozza el", a darabban nevetség tárgya lesz. A nyitó szakasz a fordítás látszatát kelti: az iskoladráma levélbetétjének első 14 sora az Ovidius-szöveg első 10 sorával párhuzamosan fut, aztán elkanyarodik. Nem véletlenül használjuk ez esetben a forrás- és célszöveg együttfutásának, majd elkanyarodásának metaforáját, hiszen Devecseri ezzel a metaforával is a fordítás első korszakát jellemzi. O ugyan Horatius Odüsszeia-fordítását hozza fel példaként, melyhez színvonalát tekintve Szathmári munkája természetesen nem mérhető, ám azt, hogy ez nem a fordításmódszer hibája, éppen ez a két szélsőséges példa jelzi. Szathmári módszerét is jellemezhetjük a Horatiusról író Devecseri szavaival: „úgy, hogy mit amott kiemelni kívántál, mit csak a kedved / épp akkor diktált, átvetted, amit pedig éppen / ott nem tartottál fontosnak, odébbtaszitottad.”12 Lássuk, hogyan valósul meg ez Szathmárinál! Hogy a kiemelések, ill. elhagyások valóban csupán a fordító kénye-kedvének a következményei vagy latintudásának hiányosságaiból, ill. az antik kultúra felületes ismeretéből, esetleg a hallgatók igényeihez való alkalmazkodásból fakadnak-e, lényegében eldönthetetlen kérdés - a legcélszerűbb, ha mindhárom tényező összejátszásával számolunk. Az első két sorból, melyet a fordító is két sorban ad vissza, az üdvözlet küldésének tényét (salutem ... mittit) és a feltételes mondattal kifejezett viszontüdvözlésre való felhívást emeli ki: „Küldők néked, de úgy ha adsz egességet, / Ha nyújtasz Phaed- rának bizo reménységet.” A latin salus üdvöt és üdvözletét egyaránt jelent, a szójáték lényege tehát az, hogy az üdvözletei küldő nő viszontüdvözletet, de még inkább a saját üdvét várja a férfitól — hiszen üdvözletét nyilván kaphatna bárkitől, de az üdvöt, ha Hippolitustól nem kapja meg, biztosan nélkülözni fogja. A salus két jelentéssíkját a fordító is érzékelte, ezért fordítja egyrészt az egészség, másrészt a
