Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Vasi Szabó János: Fénylő csillag, sötét csillag... (elbeszélés)
42 Vasi Szabó János Lakatos Kristóf hallgatta volna még a különös „beszélgetést”, ám tudatának „filmje” ezen a ponton megszakadt...- Nem látott, se nem hallott: a fertőtlenítő szagát érezte meg először. Egy nyöszörgő, rekedt hang jutott a fülébe: Máriáé.- Tercsi, maradj kicsit mellette! Kiszaladok pisilni.- Anya! Ha a doki rájön, hogy stikában piálsz a WC-ben, kidobat az osztályról!- Rossebet! Maradj a bátyád mellett, rögtön jövök! Az ajtó becsapódásával egy időben nyitotta ki a szemét. A látvány elvakitot- ta. Fejéhez kapott volna, de a kezei ki voltak kötve. Bal karjából cső futott a fémállványhoz, az infúziós palackig. Alig ismert a húgára: nem az uniszex öltözete miatt: a lányt vékony, sárgán irizáló „fénykoszorú” ölelte körbe...- Hol vagyok? Ez a mennyország, vagy a pokol? A fénylő alak leült a betegágyra. Most tisztán látta Teréz smink nélkül is csinos, aggódó arcát. Különös, de körötte a látomás nem szakadt meg...- Hogy vagy, bátyó? A szemetek!- Teri! Azt hiszem, hallucinálok: glóriát látok a fejed körül! A lány elmosolyodott, végigsimitotta a fiú haját.- Ez csak az agyrázkódás utóhatása. Néhány nap és elmúlik. Jön anya! Napokig virrasztód melletted! Mária ajkai remegtek, ahogy a fiához lépett.- Hogy vagy, Krisz? Fáj valamid? Kristóf ajkán elhalt a válasz; édesanyját látta, s mégsem őt... A szikár, ráncos bőrű nőt - húgának fátyolként csillámló fénypalástjával ellentétben - sötét pontok szaggatta, elhalványuló „aura” vette körül. Szánalom töltötte el: egy roncs asz- szony állt mellette... Ekkor, a kinyílt ajtó felől, ragyogás támadt! Szinte fizikai fájdalmat okozva áradt szét a szűk korházi szobában. A forrásában - mint ősi festmény nyíló lótuszvirága - a kisírt szemű Lakatos Hajnalka állt. A fiú felnyögött, annyit tudott mondani:- Fény! A fényben égek! pradzsalpaha A napok teltek, s a fiatal szervezet megerősödött. A lelkén ejtett seb nehezen gyógyult. A „látomások” sem értek véget. Meghallotta a vizitelő orvos - villogó au- rájú, kevély ember - megjegyzését: „Furcsa! A beteg által látni vélt jelenség, megmagyarázható az emlékezetvesztés utáni sokkal, a leírása a Kirilíán-fotókat idézi...” Ez a történet nem Utópiában játszódik, a magyar egészségügy sem jótékonysági intézmény, eljött a napja Lakatos Kristóf, járóbetegellátásba” vételének. Anyján és húgain kívül a korház napsütötte átriumos előterében egy öltönyös, borotvált képű roma férfi várta. Borsodi Kálmánként mutatkozott be. A helyi CKÖ alkalmazottja volt.
