Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - TANULMÁNYOK - Csehy Zoltán: Nekünk nyolc? (A „nyolcak” antológiáról)
Nekünk nyolc? dón reflektál a csehszlovákiai magyar irodalom esztétikai kritériumrendszerként való felfogásának komikus csődjére is: „Ö CSAK JÖN ő csak jön a Nagy és Förtelmes Kaszálógép jó napot Kaszálógép nem látod hogy itt van a csemadok a csehszlovákiai magyar költészet azt mondja nem látja” Zs. Nagy költészete számomra mintha G. Bataille létesztétikájának egyik alaptételét variálná verssé: „A szabadszájú tréfálkozás, a hahotázás azt takarja el előlünk, hogy a végső gyönyör és a végső fájdalom azonos: hogy lét és halál, a ragyogó távlatra nyíló tudás és a végletes homály egy és ugyanaz.” Ez teszi lehetővé, hogy a halállal való szembenézés egyszersmind a testi lét korlátaiból fakadó, időről időre megszövegesülő tragikomédia lehessen. Sürgető filológiai feladat a kritikai igényű Zs. Nagy-összes elkészítése. „IZMOSODIK A CSEND” „Alom volt-e vagy valóság, ki mondja meg ma már? Az álmok sólyomszámyakon szállnak, tűnnek, és nincs tovább.” A részlet az antológia nyitóverséből származik. Aligha találnánk el, hogy Cselényi László írta. Cselényi László szintén jelentős mértékben váltott, bár talán nem tátong akkora szakadék antológiabeli müvei és későbbi önmaga között, mint első látásra hinnénk. Vallomásos lírája ugyanis később betagozódott szövegmontázsaiba, kollázsaiba, s e sokszólamú szöveguniverzumban egy konzervatív szálat szőtt meg, nem biztos, hogy mindig előnyös módon, ám a „Mallarmé-projekt” kiteljesedéseként erre talán szükség is volt. Fia az Aleatória (1998) szövegeit a sugallt módon szétszereljük, akár meglepő módon derviválható szentimentalizmusba is juthatunk. Kérdés, hogy egy ilyen személytelenné kumulált, szinte öngerjesztően gépies költészetben ennek milyen funkció tulajdonítható. A fiatal Cselényi Juhász Ferenc és Nagy László ( és talán Benjámin László, Garai Gábor) bűvöletében alkot, de Illyés is előtérben áll, ahogy Tőzsér esetében is. Hatványozott a közösségi én-ek együtteseként felfogott új tudat történelmi racionalitásába vetett hit megjelenése és a váteszi pozicionáltság romantikus gesztusának eltúlzása (ez egyébként a kötet valamennyi szerzőjére nézve igaz). „Mert ha a rész tökéletlen is - téged idézlek, költő Illyés, ha az egy bukik is, de a tömeg, az egész, az ömlő nagy folyammá izmosodik s fénnyel árasztja a világot.” Cselényi áradó nyelve, képeinek kimunkáltsága („Izmosodik a csend.”), kon-
