Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (25) Nagy László (1925-1978)
Magyar líra és epika a 20. században (25) ha az ég puffadt tüdeje kireped s hamut zihál. (Testőröm, déli sugaram) Valószínűleg nem lenne nehéz kimutatni, hogy ennek a három látomásos- apokaliptikus versnek a konkrét élménymagja az ötvenhatos magyar tragédia. Ám Nagy László messzire elrugaszkodik a primér élménytől, az egyetemesbe és általánosba emeli azt, s épp ennek a merész elvonatkoztatásnak köszönhető, hogy a versek konkrét történelmi eseményhez és konkrét korhoz kötöttsége másodlagossá válik, vagy akár teljesen el is mosódik a szövegegészben. Mert a magyar tragédia a világ állapota is egyben, az egyén magára hagyatottsága egyetemes emberi állapot. Nagy László lírája, minden versbeszédüket illető különbözőségük ellenére, ezen a ponton érintkezik Pilinszky lírájával. (A Testőröm utolsó két sora bármelyik Pilinszky-versbe is beilleszthető lenne.) Pilinszkyre vonatkoztatva is érvényes lehet, amit Tolcsvai Nagy Gábor az Irtsátok ki a délibábot című verssel kapcsolatban állapít meg: „a megszokott nyelvi formák és az általánosan érvényes történetelmondás helyére a jelentéstani összeférhetetlenség erősen elvont jellege kapcsolódik, ahol az egymás után helyezett nyelvi elemek között nagy a szemantikai távolság. ” (Kiem.: G.L.)(2I) Ugyanakkor lehetetlen nem észrevenni, hogy Nagy László látomá- sos versnyelve, monologikus versbeszéde, a költői én szerepének 19. századi értelmezése, Pilinszky lírájától alapvetően eltérően, a romantikában gyökerezik, a magyar lírában nemzedékről nemzedékre áthagyományozódó jövendőmondói-váteszi attitűdben, amelynek Nagy László lírája talán az utolsó hiteles fellobbanása irodalmunkban. Hogy ez a költői szerep a 20. század második felére anakronizmussá vált, alighanem Nagy László is sejtette. Versben bujdosó haramia vagy, fohászból, gondból, rád szabott sorsból hirhedett erdőt meg iszalagos bozótot teremtesz magad köré, vele fekete éjt, hol fehér inged is rebegő selyemlidérc, alkohol szélverte lángja csak, versben bujdosó haramia vagy, szemed, a szemed is tiinedező, levelek rése ahogy tágul, ahogy szűkül, de mindig másutt, szüntelen célzó, de célozhatatlan, kintről ordasi tűz s fegyelem, belül piros őzike-csillag — (Versben bujdosó) Két fontosabb kései kötete (Versben bujdosó 1973; Jönnek a harangok értem 1978) nem változtatja meg alapvetően azt a képet, amelyet leginkább a Him
