Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - TANULMÁNYOK - Németh Zoltán: Nyelvi interakciók a kortárs magyar irodalomban
Németh Zoltán bilizálta a korábbi régiófelfogást, s lényegében az eliteknek erre a szituációra adott válaszaként értékelhető az interkulturális dialogicitás irodalmi beszédformája. Olyan szövegek jelentek meg, amelyek nemcsak tematizálják, hanem inszceníroz- zák is a kulturális összehasonlítást. A magyar irodalomban korábban sem volt ismeretlen valamely többnyelvű régió eltérő regisztereinek felhasználása a szövegalkotásban. Hogy időben közelebbi példákat hozzunk, Mészöly Miklós Az atléta halála, vagy a Pontos történetek útközben című regényeiben a magyar szövegb? román szövegrészieteket ír bele, s a nyelvköziség a rejtély, az eldönthetetlenség, olykor az idegenség retorikájává válik. Tőzsér Árpád a Szülőföldtől szülőföldig című versében a magyar, a horvát és a szlovák kulturális identitás kölcsönösségét allegorizálja. Részben az identitásmeghatározás kultúraközi viszonylagosságát viszi színre Nádas Péter Emlékiratok könyve című regénye, több - eltérő fikciós szinten álló - „világot”, szociokulturális kódkonfigurációt állít elénk.”' Témánk szempontjából fontos lehet még Szigeti L. Lászlónak a multikultur- alizmus esztétikájáról írott összefoglaló jellegű tanulmánya, amely szerint „A multikulturális szöveg óhatatlanul hordoz olyan jegyeket, amelyek az adott többségi kultúrától eltérnek, hiszen több kultúrát jelenít meg egyszerre, amelynek természetesen nyelvi nyoma is van. Idegen szavak és kifejezések vegyülnek a szöveg nyelvezetébe, amelyek utalnak a »másság« jelenlétére. Ezen túl felfedezhető sok kifejezetten kultúrajelölő kifejezés, megjelölés, többek között olyan is, amely egyébként nyelvileg már nem idegen, mégis »exotikus« ízt közvetít.”2 Mindezt kiegészítheti és szélesebb kontextusba helyezi a posztmodem antropológia folyamatos jelenléte az utóbbi évtizedek társadalmi és irodalmi viszonyaiban. Különösen hasznos lehet ennek kapcsán Kulcsár Szabó Ernőnek a posztmodem kortudatról és irodalmiságról írott tanulmányára utalni, amelyben a szerző Umberto Eco A rózsa neve című regényének értelmezése kapcsán fontos megállapítást tesz a regény főhősének tapasztalatára hivatkozva: az „ismeretlen mássággal folytatott kommunikáció nyelve itt előbb fölébe kerül a számára addig ismert szavak »nyelvének« - majd a másság általi önmegismerésben megszerzett identitás át is rendezi a konvención nyugvó jelek jelentését, s (...) nyilvánvalóvá teszi, hogy a szavak referenciális vonatkoztathatósága nem a létező dolgoknak, hanem a mássággal, az idegenséggel létesített viszonynak a függvénye.”3 Az idegen nyelvű szövegrészietek státusa esetünkben is - egy lehetséges elméleti háttér felől - a másság, az idegenség, az interkulturalizmus, a multikultura- lizmus, a dialogicitás és az identitás kérdésköre felől közelíthető meg. Szigeti L. László éles különbséget tesz az interkulturalizmus és a multikulturalizmus terminusai között. Míg a multikulturalizmus „többkultúrájúság”, vagyis több kultúrának a keveredése, hibriditás, állandó, feloldhatatlan másság, „sem itt, sem ott” állapot, addig az interkulturalizmus több „teljes jogú, független és önmagában álló »tiszta«, nem kevert kultúra”, amelyek ilyen minőségben találkoznak és érintkeznek egymással, olyan helyzet, „ahol a kölcsönzéseket számon tartják (mint idegen és tulaj
