Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Duba Gyula: A Büdösvíz patkánya (Regényrészlet)
Duba Gyula nem modem vincseszter típusú vadászpuskája, korszerű ismétlőfegyver, egymás után lő anélkül, hogy felhúznák. Gyarmaton egyedül Mészáros úrnak van ilyen csodálatos puskája. A vadász most a fekete vizet vizsgálja, lát valamit.- A rusnya patkánya... - mondja és leveszi válláról fegyverét hogy figyel minket a betyár...! Azt hiszi, mi nem látjuk őt... A tólsó part alsó részére mutatott, Emi sokáig kereste tekintetével, míg megpillantotta a kis állatot. Összehúzódva, szürke gömböc a bozontos vízpart mélyedésében, a vízszint közelében kuporog, mozdulatlanul néz. Beleveszve az ágak sűrűjébe, a fonnyadt levelek rozsdásszürke hátterébe, maga is szürke kupac, három méterre lehet tőlük, csak két fénylő gombszeme él, csillogva figyeli őket, nem mozdul, ösztönei elhitetik vele, hogy nem láthatják őt, rejtve marad a világ elől, a környezet eleme, tárgy a lepusztult valóságban, része a halott világnak, ha nem adja az élet jelét, semmi baja nem történhet....-Haszontalan ingyenélő... — folytatja megvetően Mészáros úr, lassan, megfontoltan beszél, nem haragszik, de közbe kell lépnie, nem tűrheti az állat jelenlétét, elképzelhetetlen számára, hogy tovább éljen, folytassa mihaszna létét, haszontalan életét. Felhúzta vincseszterét, a mozdulatlan patkányra célzott és belelött. Nagyot dörrent a fegyver, Eminek csengett tőle a füle, s az állat helyén egyszerre nem volt semmi. A patkány nyomtalanul eltűnt. Testét olyan apró darabokra tépték a sőrétek, hogy egészen megsemmisült, nyoma veszett, mintha ott sem lett volna. Vérfolt sem maradt utána, az egész varázslatnak tűnt fel, Mészáros úr vérfagyasztó csodájának, s a puska korlátlan hatalmának, egyetlen lövés a vincseszterből. Emi fülében nem szűnt a csengés, inkább moraj lőtt, szinte dörömbölt a dobhártyáján, nem volt gondolata, semmi sem jutott eszébe, sírás környékezte. Mészáros úr ismét vállára vette a puskáját és továbbra is komolyan, nyugodtan, mintha semmi nem történt volna, így folytatta: - Nem szeretem az ilyen hitvány patkányokat... a vizek semmirekellői, semmi egyebek...- Nem hódpatkány? - motyogta kissé elcsukló hangon Emi -, hódpatkány lehetett... Öregattya mondta, hogy vannak...- Közönséges vízipatkány... - igazgatta vállán a fegyverét a vadász és megvetően rándított a vállán, most sem mosolygott, de kissé megenyhült a hangja, észrevette a gyerek ijedelmét -, honnan veszed, hogy hódpatkány lett volna...?- Öregattya mondta, hogy a Büdösvízben talán még lehetnek hódpatkányok, ő tudja, régen látta őket... ha máshol nem is, itt még élhetnek...- Nincsenek már hódpatkányok... - nézte őt Mészáros úr elnézően, szinte megértőén, kedvtelve — régen, amikor a határban több volt a rétség, az erdős árterület, mikor a vízöntötte földeken a hód volt a gazda és a vidra az úr... valamikor a török időkben, mikor az érsekújvári pasa janicsátjai és adószedői hajtották be az adókat meg a harácsot... még élhettek itt hódok, a vizek világában fatörzseket döntöttek ki és lakásokat, hódházakat építettek maguknak, körülrágták a juharfák meg az égerfák törzsét, és kidöntötték... akkor voltak itt hódok számosán, emléküket őrzi az öregek
