Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - ANKÉT - Helyünk Európában... (Részvevők: Csáky Pál, Duba Gyula, Gál Sándor, Görömbei András, Lovász Attila, Pomogáts Béla, Kérdező: Fonod Zoltán)
ANKÉT tézményeire - és magára a magyar értelmiségre, a „civil társadalomra”, amely mintha elerőtlenedett volna a „rendszerváltozás” második évtizedének vége felé. Nemcsak a nemzetpolitikai kérdések iránt mutatkozó általános közöny mutatja ezt, hanem általánosságban is az értelmiség politikai érdeklődése. Ma Magyarországon az értelmiség kevéssé érdeklődik a politika, a közélet iránt, legfeljebb a politikailag erősen elkötelezett értelmiség, amely viszont a maga értelmiségi, azaz gondolkodó és elemző státusát hajlandó feláldozni a pártpolitika oltárán. GÁL SÁNDOR: - Jó tíz évvel ezelőtt írtam le, hogy sem egy ország, sem egy kormányzat, se semmi azon túl, vagy innen, nem adhat nekem különféle jogokat. Mert az én jogállásom, hogy embernek szült meg az anyám. És roppantul kétlem, hogy holmi politikusok ehhez bármit is képesek lennének hozzáadni. Válaszom tehát egyértelmű - NEM! CSÁKY PÁL: - Engedje meg, hogy két jellemző történettel kezdjem válaszomat. Az első néhány évvel ezelőtt történt, a római Szent Péter téren, ahol éppen IV. Károly királyunk boldoggá avatására vártunk egy bíboros ismerősömmel. Láttam rajta, hogy gondterhelt, gondoltam, egy kis beszélgetéssel próbálok meg hozzájárulni ahhoz, hogy oldódjon a feszültsége. - Csodás ez a Vatikán - mondtam —, itt az ember képes megfeledkezni minden gondjáról-bajáról. - Önök ezt bizonyára így érzik - mondta a bíboros de a mi számunkra, akik naponta visszük az itteni lét terhét, ez néha más dimenziókat is ölt. Tudja, kedves barátom - fordult hozzám -, az embernek nagyon mély hitének kell lennie, hogy el ne veszítse azt itt, a Vatikánban. Nos, Brüsszelben, Strasbourgban járva nagyon sokszor eszembe jut ez a mondat. Az embernek nagyon mélyen kell hinnie az európai együttműködés értelmében, hogy sokszor az értetlenség, a bürokrácia, a különböző ellentétes érdekek tobzódása ki ne irtsa belőle a közös európai jövő reményét. Ami az emberi és kisebbségi jogok érvényesítését illeti, az Európai Unió e téren is általános eszméket hirdet, ám a konkrét problémákkal nem igyekszik foglalkozni. Megint csak egy régi, 1995-ös emlékemhez nyúlok vissza, amely az Európai Parlament strasbour- gi székhelyén történt. A fenti témáról beszélgettünk ebéd közben az Európai Parlament akkori német alelnökével, aki hozzánk fordulva ezt mondta: - Tudják, kedves barátaim, az Európai Unió nagy garral védi az emberi és kisebbségi jogokat - az Európai Unión kívül. Nos, azóta némileg javult a helyzet, ám a mi számunkra is a legfontosabb tanulság az kell, hogy legyen: a saját érdekérvényesítő képességünk hatékonyságától függ, milyen súllyal tudjuk az asztalra tenni a dolgainkat. Saját aktivitásainkhoz természetesen szövetségeseket is tudunk találni, s e téren nem állunk rosszul. Ám azt is látnunk kell, az Európai Unió jelenleg válságban van, nincs olyan meggyőző személyiségekből álló vezető gárdája, amely érezhetően új lendületet tudna adni az EU folyamatainak. Sajnos, a kisebbségi jogok kiszélesítése ellen hatnak a migrációs folyamatok is. Ne legyünk azonban pesszimisták, rajtunk is múlik, merre halad majd Európa tovább. Ha nem is tudunk olyan gyorsan előre menni, mint szeretnénk, azt azért értékelnünk kell, hogy Európa történelmében az elmúlt 60 év az első olyan időszak, amikor - a kilencvenes évek balkáni háborúját kivéve - Európa területén nem volt háború. E téren is jelentősen megváltozott az emberek gondolkodásmódja, amit egy NATO-berkek-
