Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Öllős Edit versei (Mégis, mégse, Időtlenül a térben, Egy szuszra, Béna hintaló)
Mégis álmodtam én már magam elmegyógyintézetbe, aztán nedvesen szuszogó, józanul sokktalan állapotban ébredve nem nyugodtam meg, hogy otthon vagyok, így is sokkal több páncélgúny kellene ehelyett a vérlázítóan tömény, szemellenzős odafigyelés helyett - de erre sem tett, sem képzelet nem képes. Mégse érkezett még tőlem se felelet, útnak indultak-e már azok a panírozott, vegyes salátával tálalt galambok, vagy ez még tervbe sem vett. Mégis jó lenne arcomról ezeket az ecetcseppeket végleg leszappanoznom, nekem azok nélkül is nyüzsög minden gócpontom, annyira eszeveszetten, hogy velük szemben minden szellemtelen esemes esélytelen, de rózsaszirmok hiába potyognának az égből felém, nem hinném el, hogy nem érvényes többé a gravitáció miattam - továbbra is kurzívval íródna minden kíváncsiság nálam, a mágnesek ellentétes pólusai vérszomjasán taszítanák egymást mérföldekre kitartóan-bátran. Mégis a tengerek is csak képzeltek, hullámserlegek sincsenek, én meg hazardírozom itt a szárazföldön ezzel a jó kis álremeteséggel, és állítólag még azt is kellene éreznem, hogy jól érzem magam. Mégis csak boldogtalanodom, ráncigálódom, tépdesődöm, jó volna talán el is felejtődnöm, úgysem hallgatja meg senki segélykiáltásom, én csak tépelődő álarc mögötti tűnődéssé kreálhatok minden rejtjelezett igazságot. Mégse szólt annak soha alázatom, aki azt elvárhatta volna, pedig nekem nem is került volna sokba, de nekem akkor csak egy vasmacska-akarattal elindított torz mosolyra futotta. Mégse akadt még semmi komolyan torkomon, egyre kevesebb Öllős Edit versei
