Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Fónod Zoltán: A szerkesztő megjegyzése
Krausz Tivadar Szálljatok magatokba, azután kérjetek bocsánatot Talamon Alfonz szellemétől, mert bár a teste halott, a szelleme él! Kedves háromszázvalahány iródiás, azt hiszem, valamennyiünk számára megnyugtató, hogy a 25 éves évfordulónkon az egykor karakán Tóth Laci igen óvatos alázatosan bár, de mégiscsak, elmotyogta: kétséges ám az irodalmi kánont olykor csókossági hálózat szerint meghatározó „kanonokok” illetékessége a tényleges halhatatlanság dolgában. Ezzel búcsúzom, mindenkit ölelek: Krausz Tivadar Ui.: Az ejtett sebből kikövetkeztethető, mely vágást alkalmazta a párbaj során Krúdy a becstelen tiszten. Ó, boldog idők, mikor az erkölcstelenség még nem volt kifizetődő. Fejtegetem a modem kori lovagirodalomnak eme Krúdy-titkát, küzdelmük során, mint kerekedett felül az író a professzionális kardforgatón. A becsület, mint a szépség fundamentuma - ezt fejtegetem most, igaz huszárkard helyett katanával; ez által nyerem a ki-t, másként: táplálóm az idő. Kívánom, kedves ex- iródiások, valahányunk ideje teljék alkotásban, valamint árnyalt megkülönböztetni tudásban gyarapodva! A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: Érdelődéssel s megértéssel fogadtam Krausz Tivadar levelét, nemcsak előzékenysége, udvarias kérése okán, hanem azért is, mert a Tőle megszokott „különvéleményével”, krúdys „belépőjével” az egykori iródiásokon kívül - feltételezhetően! - irodalmi közvéleményünket is megszólítja. A „Mi volnánk az együttgondolkodás iskolája?”- szónoki kérdésére, persze nem hízelgő, inkább naiv a válasza: „.. .25 év alatt nem tanultunk meg együttgondolkodni”. Nincs olyan (irodalmi / művészeti) mozgalom, mely negyedszázad után is együttmasírozna... Az „együttgondolkodás” bukfencét (melyet nemzedéktársai részéről tapasztal) abban látja, hogy a Talamon Alfonz-díjat Duba Gyulának ítélték. Duba Gyula minősítése azonban méltatlan a szándékhoz, meg ahhoz a „párbajkódexhez”, melyet Krúdytól tanult. Annak ellenére is, hogy - megítélésünk szerint! - a „balhés” díjkiosztásban az igazság az ő oldalán áll! Vagyunk néhányan, akik azt valljuk, a Talamon-díj nem az idősebb korú írók munkássága elismerésére alkalmas, hanem inkább a fiatalokat illetné meg. E téren „egyhúron” pendülünk Krausz Tivadarral. Anélkül, hogy „maszatolni” akarnánk a múltat, melyet ki-ki a maga módján és szerencséje szerint élt meg, meggyőződéssel valljuk, sem Grendel Lajos, sem Kovács Magda (a korábbi díjazottak!) nem Talamon Alfonz-díjra „érettek”. Ők (különösen Grendel Lajos) munkásságukkal, díjaikkal meghaladták ezt a „mércét”. Akárcsak Duba Gyula. Úgy véljük, ha a Szlovákiai Magyar írók Társasága díjat akart kreálni a prózaírók számára, egy Márai-díj (a Madách-díj, majd a Fábry- és Forbáth-díj
