Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Mécs László versei (a hagyatékból) (Pórasszony, Ellibegett tündérien)
Pórasszony Mezítelen lába visszeres és melltelen és csupa csont, sosem pihen s míg pénzt keres, kiszívja gyermek, munka, gond. Még harmincéves sincs talán s úgy jár, mint vasorrú banya mesék napfényes oldalán. Mégis szép, dicsfényt hord: anya! De kisfia dundin puha s fehér a teste, mint a tej és tiszta rajta a ruha és bársonyos a buksi fej. Már járni tud és már gügyög száz semmiséget tőle kérd és mégse únja mint nyűgöt, nem adná semmi kincsekért! Az asszony krumplit töltöget, a krumpli másé, harmatos. A sok sor: nem rég írt szöveg a föld könyvében. Harmatos virágból fészket halmozott fiának s míg az játszogat, javítja fény-aranyozott kapával a zöld sorokat. De szeme folyton ráremeg a kisfiú fejére, mint két kék pillangó egy remek virágra, néha odaint, vagy odafut, gyorsan agyon becézi s ekkor, Istenem, Mécs László versei (a hagyatékból)
