Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Koncsol László: Cseppben a tenger (Csáky Pál Harmatos reggelek álmai című dokumentumregényéről)
Koncsol László gyészmémök, író, politikus. Bizonyos jelek szerint Léván, a szerző ottani textilgyári mérnöksége és magyar ifjúsági szervező munkája során kerültek egymással meghitt emberi kapcsolatba, így ismerte meg Csáky a nálánál huszonhat évvel öregebb, sokat megélt, minden jót és szinte minden rosszat megtapasztalt, világos fejű férfi életét. Eötvös József 1851 -54-ben írta A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra című könyvét. A magyar reformkor és az addigi európai forradalmak tapasztalatain is okult szerző a remek szintézisben a kommunisták programját is bemutatja, s higgadt, érdekfeszítő tudományos összehasonlító történelmi és állambölcseleti elemzéssel mutatja ki, milyen katasztrófába sodorhatja ez a terv, ha győz, a társadalmakat. „A lényeg, mire nézve a communismus minden követője egyetért, abban áll, miszerint az állam czéljául a teljes egyenlőséget, s eszközül e czélra az egyén föltétlen alárendelését az államnak tekintik. S miután az egyén teljes alávetése az állam hatalmának csak úgy lehetséges, ha az államot korlátlan hatalommal ruházzuk fel, és mivel az átalános egyenlőség elvét akkor lehet leginkább megközelíteni, ha az alól csupán egy személy van kivéve, következik: hogy a despotismus nemcsak ellentétben nincs a communismus elveivel, sőt szükséges eredménye ennek, s oly forma, melynek elvei annak leginkább megfelelnek. Nem a communista elvek győzelme, hanem csupán az lehetlen, hogy ezen elveket valaha más valósítsa, mint az absolutismus. S azért a communismus győzelme mindenkor egyszersmind a despotismusé leend... ” - Ezt írta látnoki tudásával Eötvös József, mint a kommunizmus megelőlegezett kritikáját. Amit jósolt, az jó hetven év múlva meg is jelent a glóbuszon. Százmilliók sorsát határozta meg így vagy amúgy, s az egyik ilyen élet, amelyet hullámverésével emelt és a mélybe ejtett, amelyen a despotizmus egész természetrajzát demonstrálni lehet, éppen Csáky Pál könyvének falusi igazgatótanító hőséé. A zsarnokság fölemelte, majd eldobta, mondvacsinált indokkal, hogy környezetében félelmet gerjesszen, mint egy szükségtelenné vált, még hordható, csak éppen divatjamúlt kaca- tot. Igazgatótanítóból, kiváló, sikeres szakemberből benzinkutast csinált. „Igen, mert mindig széklábat csináltam / És azt is a leghitványabb alakra” - panaszolja Michelangelo Az ember tragédiájának XII. színében, a falanszterben. Egyenszéket, egyenbútort, egyenházat, egyenruhát. „Soká könyörgtem, hagyják módosítnom, / Engedjék, hogy véssek rá holmi díszt, / Nem engedék. Kívántam változásul / A szék támláját, mindent hasztalan. / Megőrüléshez voltam már közel, / S ott hagytam a kínt, ott a műhelyet.” Az aggastyán, a munkafelügyelő a reneszánsz óriását szobájába küldi, amiért panaszkodott, hogy ne élvezze a „szép, meleg napot”. Mire Ádám: „Michelangelo, mily pokol lehet / Szűd istenének, hogy nem bír teremteni. —y Oh mennyi ismerős mindenfelé, / És mennyi szellem, mennyi őserő. / Ez vélem harcolt — az mártírhalált halt, / Ez szűknek érzé a világtekét, / S mi egyformára, mily törpére szűrte / Az állam...” Mint a mi Garam menti, lévai Michelangelónkat, igazgatótanítónkat, népmű
