Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Tőzsér Árpád: Történelmi pillanatok (2x68, negyven év múltán)
Történelmi pillanatok lan dolog volna akkori magunkon politikai tetteket kérni számon. Tudatosan az irodalom területein maradtunk. (Ludvík Vaculik Kétezer szóját például azért nem közöltük, mert túlságosan sok volt benne a direkt politikum, s ugyanezért nincs utalás az évfolyam számaiban az év párizsi eseményeire sem.) Igyekeztünk lapunkban jó kortársirodalmat közölni és semmi mást. Részletet hoztunk Ludvík Vaculik Szeker- ce c. súlyos aktuális társadalmi mondanivalókat görgető regényéből, leközöltük Do- minik Tatarka Az istenek tiszteletéről c. francia szellemiségű, bátor esszéjét, Vladimír Holan, Ingeborg Bachmann és Paul Celan verseit fordítottuk és közöltük, megjelentettük Fábry Zoltán 1946-ban írt, azóta már általánosan ismert, de addig nyomtatásban meg nem jelentethetett fájdalmas elaborátumát, s júniusi számunk elejére tettük Milán Kundera A nemzeti kultúráról c. írását, amelyben a szerző a bizánciszovjet szellemiséggel „az európai gondolkodás vasfolytonosságát” állítja szembe stb., stb. Azt hiszem, ezt a munkánkat, ezt a „68-as” tevékenységünket ma sem kell szégyellnünk. S hadd szóljak itt még néhány szót azokról a 68-as párizsi eseményekről, amelyekről az Irodalmi Szemlében annak idején nem szóltunk, de a kutató nemigen talál említést róluk az egykorú csehszlovák napi sajtóban sem. Mintha az év májusi és júniusi diáktüntetései nem is Európában, hanem valahol a Marson történtek volna! Miért nem került egymás mellé a „két 68”, a prágai és a párizsi 1968-ban sem, s nem kerül ma sem, sem szóban, sem írásban? Korábban a közép-európai terekben és időkben a „történelmi pillanatok” rendszerint úgy működtek, hogy valahol Európában történt valami, s annak hatásaként a helyi forradalmi erők is mozgásba jöttek. A „prágai tavasznak” nem voltak világtörténelmi előzményei, teljességgel belső fejlemény volt. A francia ’68 fő ideológusának Herbert Marcusét tartják (akinek ma már valószínűleg csak a nevét s az „egydimenziós ember” és a „konzumidióta” kifejezéseit ismerjük), de erősen kötődött a mozgalom Marx és Mao Ce-tung nevéhez is. A „három M” (Marx, Mao, Marcuse) közül 1968-ban Csehszlovákiában nem volt aktuális egyik sem. A két első név egyenesen taszított, de a prágai események ideológusai nemigen tudtak mit kezdeni Marcuse elméleteivel sem. S tulajdonképpen ez nem is csoda, hisz az amerikai filozófus elsősorban a kapitalista társadalmakat tette kritikája tárgyává (mondván, hogy a fejlett ipari társadalom hamis szükségleteket teremt, amelyek az egyéneket a termelés és fogyasztás létező rendszerébe, s következésképpen az „egydimenziós” gondolkodás és cselekvés univerzumába integrálják, röviden: manipulálják), de abból, ahogyan a szocializmust és a kapitalizmust egyaránt totális, a tagjait manipuláló társadalomnak minősítette, már a cseh „forradalmárok“, Vaculíkék, Óta Sikék, Karéi Kosíkék is profitálhattak volna. De nem profitáltak, hisz ők csak megreformálni akarták a szocializmust, s nem megsemmisíteni.
