Irodalmi Szemle, 2008

2008/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Mizser Attila: „Ravaszul kavarok...” (Juhász Katalin: Makacs foltok c. kötetéről)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

kelő funkciói fokozatosan csak a saját maga jellegét lesznek képesek érzékelni, a beszélő számára így felfoghatatlanná, befogadhatatlanná, nemlétezővé válik a külvilág: „szám ízével nyelvemen / szemem lesütöm / kaparászom állam [...] mintha magamat / látnám integetni / érintkezési hibás / portéka lehetek”. (11.) A külvilágtól való elhatároltság, ahogy a Magány esetében is („Bogár lépjen nyitott szemedre”), úgy itt is a kívülről érkező ingerekre adott helytelen reakciót eredményezi: „talpam alig reagál / a csiklandozásra / és ha füvet nyírnak valahol / úgy kapok a fülemhez / mint kibe hirtelen / belespricceltek” (11-12.), vagyis az elidegenedett egyén érzékei eltompultak a finom ingereket illetően, és a magányhoz való idomulás egyben az emberi tevékenységektől való elkülönülést is jelenti. A „belespricceltek” szó finom erotikája pedig mintegy a nemiség visszafordításának értelmezését is lehetővé teszi e mű kapcsán.

Ez a szerelmi líra és általában Juhász Katalin költészete nemcsak átörökíti a harmincas évek tapasztalatát, hanem ezzel együtt a kortársi hang sajátosságait is magán viseli, a mondatok köznyelvi megformáltsága, az önkéntelen egymásba szö- vődésük egészen különleges költői beszédet eredményez. A hagyomány felhasználása, újragondolása a tematikus vonulatot, a szemléleti kontextust, valamint a poétikai sajátosságot illetően történik meg — amelynek jellegét és megjelenési módjait ez a dolgozat bemutatni kívánta -, ennek szekventáltabb feltárása azonban mindenképp termékeny lehetne egy nagyobb tanulmány, előadás keretében is.

Addig is adagolja, kavarja mindenki szokása, tudása szerint.

(Losonc, Plectrum, 2006)

Mizser Attila