Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - ANKÉT - A Prágai Tavasz és 1968 Európában (ankét) (a kérdező: Fónod Zoltán, válaszolnak Gál Sándor, Csáky Pál, Újváry László, Duba Gyula, Kiss József)
ANKÉT Nézzük tehát a számunkra oly fontos csehszlovákiai magyar vonalat is. Azt hiszem, egészében véve fontos és vállalható, hogy az akkori értelmiség jobbjai megpróbálták a lehetőségek határain belül közösségi érdekeinket érvényesíteni, s belekapcsolódni a reformfolyamatokba. Az is törvényszerű, hogy meg kellett vívniuk harcaikat a külső és belső ellenfeleikkel, s függetlenül a későbbi időszak esetleges hordalékaitól, ’68-as kiállásuk tiszteletet érdemel. Szerintem - aki akkor gyerek voltam -, ’68 legnagyobb hozadéka a szlovákiai magyar közösség szempontjából az, hogy ekkor körvonalazódott a második világháború óta először az autonóm politizálás és önszerveződés igénye. Meggyőződésem, hogy a Csemadok akkori vezetőinek tevékenysége nagyon pozitívan értékelendő, a Csemadok akkor egy univerzális politikai-társadalmi platfonnmá nőtte ki magát - amely gondolati sémával később, a kilencvenes évek elején komoly gondjaink voltak. Ez akkor is fontos, ha a hetvenesnyolcvanas években ezt lefagyasztották. A Jogvédő Bizottság tevékenysége csakúgy, mint az oktatásügyi tervezett változásokkal kapcsolatos tiltakozó akciók a bizonyítékai ennek - s az a tény is, hogy Szlovákiában az első nem kommunista politikai szerveződés az 1989. november 18-án létrejött Független Magyar Kezdeményezés volt. A szlovákiai magyar politika elmúlt 18 év alatt megvalósult - jobbára pozitív és vállalható - története itt gyökerezik. Egy eleme azonban van az akkori magyar történetnek, amelynek az akkori időkben, egy kádári Magyarországgal a hátunk mögött lehetett némi létjogosultsága, ám az idő azóta bebizonyította, hogy zsákutcáról volt szó. 1968 ugyanis azt is behozta a szlovákiai magyar gondolkodásba, hogy akkor kezdtünk mentálisan leszakadni az egységes magyar glóbuszról. 1968-ig az itt élő magyarok túlnyomó többsége az összmagyarság részének tartotta magát, fél szemmel Budapestre figyelt, s egyfajta összetartozás szálait melengette a lelkében. ’68-ban ez megtört, köszönve bizonyos fokig a Varsói Szerződés vezetése profi voltának is. A magyar katonákat - 1938-tól eltérően - akkor általában nem fogadták örömmel, a szlovákiai magyar lakosság nagyban azonosult a dubceki Csehszlovákiával. Talán a remény tette ezt, hiszen az akkori elit tárgyalt a Csemadok vezetőivel, a magyarok ráéreztek arra, hogy a cseh reformvonal élhetőbb társadalmat kínálhat nekik. A magyar szellemi glóbuszról való leválás lehetősége azonban nagyon veszélyes: szlovákiai magyar nemzet nincs, nem volt és nem lesz. Csak a nyolcvanas évek második felében sikerült kiigazítanunk gondolkodásunkban ezt a torzulást, s eme kiigazításban jelentős szerepe van politikai szinten néhai Antall Józsefnek, spirituális szinten Illyés Gyulának és követőinek. ÚJVÁRY LÁSZLÓ: - Előfordul, hogy visszalapozok történelemkönyvekben, s párhuzamot vonok az eseményekben. Ha nem keresem, akkor is hasonlóságot találok 1848-49, 1956, 1968 stb. történései között. Csak Európát tanulmányozva: elkezdődik valami egy térségben és láncszerűen egymásra épülve folytatódik újabb és újabb országban. így volt ez a 19. század közepén, a 20. században úgyszintén. Egyértelmű az ma már, hogy a szabadság érzetéért a népek, nemzetek, de az egyének is szüntelenül kifejezik jogos követeléseiket. Évszázadokkal ezelőtt a fegyveres megmozdulások jellemezték inkább, majd okulva a véres veszteségekből, az utolsó évtizedekben az
