Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Duray Miklós: Tavasszá lett a telünk, ősszé vált a nyarunk (esszé)
Duray Miklós ták, vagy vendégségbe hívták a szovjet hadsereg tisztjeit. De a több mint két évtizedig szorongások közepette élő felvidéki magyarok többsége a Prágai Tavaszból és hamvaiba hullásából azt a tanulságot vonta le, hogy Csehszlovákia megérdemelte a sorsát. Nem lehet mindig a történelem nyertese. „A megszállók a felszabadítóink, az életünket mentették meg. Ha nem jönnek be, a szlovákok ismét olyan sorsra juttattak volna minket, mint 1945-ben.” Többen arról kezdtek ábrándozni, hogy a Szovjetunió úgy bünteti meg Csehszlovákiát, hogy a magyarok által lakott területet Magyarországhoz csatolja. Az augusztus 21-én kezdődött végjáték azzal folytatódott, hogy Husák leváltotta Dubceket, 1969 végén elkezdődtek a hátvédharcok, visszavonulások, visszahívások, lemondások és lemondatások, majd az egymásra való ujjal mutogatások, kizárások. Létrehozták az átvilágító bizottságokat, amelyek Csehországban tízezreket, Szlovákiában néhány száz személyt állítottak félre, azaz törték derékba életpályájukat; 1971-ben névjegyzéket készítettek a politikailag megbízhatatlan személyekről - életkorom szerint én voltam a negyedik legfiatalabb ebben a névsorban. Az eszme itt zárult és foszlott szerte. Láthatóvá váltak a hibái, a reformeszmét képviselők alkalmatlansága, sok-sok ember jellemtelensége és a rendszer meg- változtathatatlansága. Utóirat: A Prágai Tavasz volt Csehszlovákia végjátékának a kezdete, de ezt akkor még senki sem sejtette. Az államszövetség szlovák hívei elfoglalták a prágai várat, de semmivel sem voltak különbek Novotny embereitől. A ’68-as események kilencedik évfordulóján - ugyancsak január első napjaiban - létrejött a Charta ‘77, hasonló okból, mint a Prágai Tavasz. Akkor Novotnyt utasították el zsigerileg a szlovákok, 1977-ben Husákot a csehek. Csakhogy ’68-ban a nemzetileg vérig sértett szlovákok és a reformista csehek összefogtak, ’77-ben a chartát egy tucatnyi szlovák sem írta alá, a szlovákiai csatlakozók egyötöde így is magyar volt. De a csehek azt is bizonyítani akarták, hogy semmi közük a Prágai Tavaszt leverő bandához. ’68 előtt a prágaiak érdeklődése csak állampolitikai ügyekben terjedt a Morva folyón túlra, utána már nem követték figyelemmel, mi történik az ezeréves történelmi határt jelképező folyó bal partján - hiszen innen keletre a múltban is csak akkor figyeltek, ha valamit szerezni akartak. A prágai központú polgárjogi mozgalom is amolyan „terra incognita”-ként tekintett Szlovákiára. Ezért érthetetlen és elmulasztott lehetőségként éltem meg, hogy 1990-1992-ben az önálló szlovák állam kialakulásának idején a felvidéki magyarok politikai vezetői miért voltak csehszlovákisták, miért nem támogatták Szlovákia önállósodását - ha valamit nem akadályozhatok meg, az élére kell állnom. A Prágai Tavasz egyetlen maradandó eredménye a föderáció, valamint a holttá nyilvánított, azaz a soha végre nem hajtott „nemzetiségi” alkotmánytörvény volt.
