Irodalmi Szemle, 2008

2008/7 - VENDÉGKRITIKA - Angyalossy Gergely: Akkor semmi kritika (Esterházy Péter: Semmi művészet című regényéről)

Vendégkritika beghetett a szeme előtt írás közben (ezt erősíthetik meg az „aria” megjegyzéssel el­látott fejezetek). Barthes Világoskamrájának hátsó borítóján volt egy szöveg, amely a magyar kiadásban nem szerepelt. Marpáról, a tibeti bölcsről esik szó benne, aki mindig azt tanította, hogy minden illúzió, mégis nagyon megrázta, amikor a fiát megölték. Egy tanítványa megkérdezte tőle: a fia halála talán nem illúzió? Marpa ezt válaszolta: „De az, csakhogy a fiam halála szuper-illúzió”. Esterházy új könyve egyik vonula­tát tekintve A szív segédigéinek utolsó mondatát teljesítené be a borítószöveg sze­rint, vagyis az ígéretet, amely az anya elvesztésének „pontosabb” megírására vonat­kozik. Mi válhatik a Balassa-féle „operaiság” közegében ebből „szuper-illúzióból”, az anya halálából? Esterházynak mindenekelőtt egyéb szólamokat és hangokat kel­lett találnia egy új anyafigura létrehozásához; ehhez a futball szolgáltatta a terepet. A kapcsolat az ötlet szintjén nem túl bonyolult, ki kell találni egy focirajongó anyát. Ez lehetővé teszi, hogy belépjenek a szövegbe az Aranycsapat mitikus figurái (a magam részéről hiányoltam Kocsist, aki a többiekkel és a narrátor rájuk vonatkozó állításával szemben tényleg szép férfi volt), velük együtt pedig benyomakodik az el­múl fél évszázad magyar történelme. Nos, simán el lehet képzelni Puskás Öcsi és Farkas Mihály kettősét a kitelepítésről. Egyszer majd egy vállalkozó kedvű zene­szerző talán meg is írja ezt az operát. Helyesebben operaparódiát, mert más ebből az anyagból aligha lehet. „A hőfok, a fűtés” — igen, valahogy ez hiányzik az egész­ből, a néhány líraian szép részlet ellenére. (Ilyenként tartom számon például az éb­redés és az anya-jelenlét ősi kapcsolatáról szóló bekezdést.) Recenzensként ezen a ponton kénytelen vagyok megjelölni hermeneutikai szituációmat és bevallani, hogy halálosan unom az irodalmiasított futballt. (Pedig a családi fertőzöttség nálam sem hiányzik.) Érteni vélem, persze, hogy „ama tégla­lap”, vagyis a futballpálya tekinthető világszerűnek, hogy a játék a maga abszurd felfokozottságában némileg hasonlítható az operában valósággá váló irrealitáshoz. Arról is hallottam már ezt-azt, hogy ennek a kis nemzetnek mit jelentett valaha a fo­ci, és mi minden tükröződött (hoppá, mimézis!) abban a viszonyban, amely népün­ket ehhez a játékhoz kapcsolta. De valahogy nem tudom elhinni, hogy a futball len­ne „a Nagy Elbeszélés kicsiben”; lehet, hogy másnak megy, talán az enyémtől elté­rő lelki alkat kell az ilyesmihez. Következésképpen ezt az anyafigurát sem hiszem el, aki „körülveszi az életével” a futballpályát, s ezzel megakadályozza (bár nem tel­jesen), hogy pöfeteg és elvont szimbólum legyen belőle. Ezt az élettel való körül- vevést nem tudta megírni Esterházy, valószínűleg azért, mert nem is lehet megírni. De az irrealitásnak az a hőfoka is hiányzik, amely másodlagos, „operai” realitássá emelné az anya-foci tematikát. A Semmi művészet sokféle utalást tartalmaz Esterházy Péter korábbi művei­re. Ha már szó esett arról, hogy miféle olvasóra számít a szöveg, megkockáztatnám, hogy az ideális befogadó ebből a szempontból az, aki nagyon sok Esterházyt olva­sott már életében. A teljesen abszurddá átírt apa-alak(zat) nyilvánvalóan igényli a

Next

/
Oldalképek
Tartalom