Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - JUBILÁNSOK - Tőzsér Árpád: Egy műfordító-szerkesztő jubileuma (F. Kováts Piroska születésnapjára)
JUBILÁNSOK amint már erre máskor is rámutattam: ennek a tevékenységnek igazi értékét nem a mennyiségben, hanem abban kell keresni, hogy ezzel azt kaptuk tőle, amire a legnagyobb szükségünk volt; olyan segítséget nyújtott nekünk, szlovákiai magyaroknak, amilyet máshonnan nem kaphattunk volna, még a határon túlról: Magyarországról sem. Ez ugyanis jellegénél fogva olyan ajándék, amelyet csak országhatáron belül, a saját helyzetünk és problémáink ismeretében nyújthat az ajándékozó. Aki nyilván nem is érzi magát ajándékozónak. Mi mégis azt mondjuk ismét: köszönjük, Judit. Kívánunk a további években is sok erőt, jó egészséget, hogy ünnepeltünk minél tovább tudja folytami ezt a nemzeti kisebbségünk számára oly fontos, felbecsülhetetlenül hasznos munkát. Jakab István Egy műfordító-szerkesztő jubileuma (F. Kováts Piroska születésnapjára) A jubiláló F. Kováts Piroskát, a mai kitűnő műfordítót és szerkesztőt akkor volt szerencsém megismerni, amikor még nem volt sem F. (azaz nem volt Földesné), sem műfordító, sem szerkesztő. Gólya volt, akárcsak jó magam, elsőéves magyar-szlovák szakos hallgató a pozsonyi Tanárképző Főiskolán. 1956-ot írtunk, Magyarországon forradalom dúlt, az ún. szuezi válság harmadik világháborúval fenyegetett, a záporozó világtörténelmi események között csak kapkodtuk a fejünket, de tanáraink sem nagyon hagytak bennünket szemlélődni, merengeni, hármasával írtuk a szemináriumi dolgozatokat, eltelt néhány hónap, míg tudomást vehettünk/vettünk az évfolyamtársainkról is, rájöttünk, hogy nem egyedül állunk szemben az akadémiai és világi hatalmakkal, hogy tanuló csoportunk kis közösség, amelynek tagjai saját arccal bírnak. Kováts Piroska a kezdet kezdetén azzal nyert saját arcot, azzal emelkedett ki közülünk, hogy a szlovák iskolát végzett kollégáinkkal azonos színvonalon, azaz hibátlanul beszélt szlovákul. A mai napig sem tudom, hogy csinálta, hol tanult szlovákul, mert bizony mi, a szintén magyar iskolában érettségiző többiek hiába voltunk szlovák szakosok, a szlovák nyelvi tudásunk meglehetősen hiányos volt. Piroska másik megkülönböztető jegye a félelmetes memóriája volt. Nem volt adat a szlovák és magyar irodalomtörténetben, nem volt Verba deponentia az ószláv igehasználatban, amit ő nem ismert, s az ő tudása mindig megbízható volt, nem úgy mint pl. a közben megboldogult szlovák irodalomszakos tanárunké, aki, emlékszem, mikor egy alkalommal valamelyik kollégánk megjegyezte, hogy az éppen elemzett szövegben nem érti a „kotumus” kifejezést, egy félóráig lapozgatott az előhúzott kis szótárában, míg végül meg tudta válaszolni a kérdést. Kováts Piroská
