Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - Czapáry Veronika versei (Képtár, Mondjad eljössz-e velem vizes partokra?)
Németh Zoltán hogy Veres értekezői nyelve sok esetben a pletyák stílusát idézi fel. Márkus dogmának nevezte a nyelvbe vetett bizalom és a személyiség egységének „vádját”, amely- lyel Veres András a népi írók müveit illeti. Hiányolja Szabó Magdát és Ács Margi- tot, Szerbhorváth György Symposion-monográfiáját és a Sütő-monográfiát a vonatkozó fejezetekből. Avantgárd szemmel a magyar irodalom történeteiről című előadását Papp Tibor azzal kezdte, hogy mindig kisebbségben érzi magát: vagy azért, mert külföldi, vagy azért, mert avantgárd. Majd kitért arra, hogy számára hiteltelen az új magyar irodalomtörténet előzményének számító Denis Hollier-féle A New History of French Literature, ugyanis egyrészt francia értelmiségi ismerősei nem is hallottak erről a kiadványról, másrészt hiányoznak belőle olyan nevek, mint Isidore Isou vagy Jacques Roubaud. Az új magyar irodalomtörténet egyik állítása kapcsán megjegyezte, nem igaz, hogy a külföldi magyar avantgárd írók elzártan éltek, s hogy ezért menekültek a technikai médiumokba. Papp szerint irodalmi folyóiratok (mint például a Magyar Műhely) vagy irodalmi csoportok mentén is lehetne irodalomtörténetet írni. A negyedik, utolsó szekciót záró vitában Szegedy-Maszák Mihály arról beszélt, hogy teljesen más névsort kér számon az új irodalomtörténettől Papp Tibor, mint mások (pl. Márkus Béla, Görömbei András vagy Pomogáts Béla), majd azzal folytatta, hogy talán tűrjük el azt a tényt, hogy nagyon gazdag a magyar irodalom. Rámutatott, hogy avantgárddal foglalkozó szakembereket is felkért az együttműködésre, ám volt, aki nem vállalta az együttműködést. Mint frappánsan megjegyezte, sok hiányosságról hallott a konferencia előadásaiban, de egyről sem, amely neki magának eszébe nem jutott volna a kötet megjelenése előtt. Abban reménykedik, hogy a hálózati változat már teljesebb lesz, bizonyos fejezeteket kicserélnek, illetve kijavítanak. A konferenciát záró vitában Jankovics Józsefis szót kért a kötet szerzői közül, s azzal kezdte hozzászólását, hogy számára egyáltalán nem tetszett a szerkesztés munkája, módja, illetve az sem, hogy egyesek „paradigmaváltó” irodalomtörténetről beszéltek, s hogy állítólag mind tankönyvként, mind kézikönyvként használható a három kötet. Szerinte egyiknek sem megfelelő A magyar irodalom történetei, mert csak spotlightszerüen megvilágított szerzők és szövegek jelennek meg benne. Véleménye szerint a szerkesztés nem a szerzők magánmániáinak az elfogadása kell legyen, s esetlegesek az évszámok is, amelyek hol műfajtörténeti, hol zenetörténeti, gyakran műhelytanulmányoknak adnak lehetőséget. Mint megjegyezte, az, hogy Zrínyiről több szöveg került a kötetbe, sajnos nem a kánon kiterjesztése, hanem a szerkesztés ügyetlensége, mivel több szerzőtől is kértek tanulmányt, s végül mind megírta. Jankovics kétségét fejezte ki, hogy lektorált szövegek kerültek be a kötetbe, majd kifejtette, annyi szerző, író, költő hiányzik a három kötetből, hogy a végterméket nem lehet irodalomtörténetként eladni, s hogy mégis ez lesz „az” irodalomtörténet újabb harminc évig, mivel ekkora anyagi és szellemi potenciált rövid időn belül nem lehet újra mozgósítani.
