Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Aich Péter: Perben a civilizációval (Csóka Ferenc: Tíz golyó Isten szívébe c. kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Perben a civilizációval Csóka Ferenc Tíz golyó Isten szívébe című kötetéről A parabola voltaképpen hasonlat, csak más dimenzióban. Egy jó, eredeti hasonlatot kitalálni nem is olyan egyszerű, egy jó parabola viszont már ritkaságszámba megy. Azért olyan nehéz ez, mert minden részletében és önmagában is helytállónak kell lennie, a képnek össze kell állnia. Ilyen például Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámája, amely látszólag a Münzer-féle lázadással foglalkozik, valójában azonban a hatalomról, s az azzal való visszaélésről szól. Vagy Anatole Francé Angyalok lázadása című regénye, amely egy mulatságos „államcsínyről” szól, holott valójában a mindenkori hatalom elleni forradalom kérdésével, s annak értelmével foglalkozik igen komolyan. Ilyen dolgok jutnak az ember eszébe Csóka Ferenc a Tíz golyó Isten szívébe, című könyvének olvasásakor. A fülszöveg szerint „regénynek álcázott műve voltaképpen parabola ”, s arról szól, hogy „a civilizáció története nem egyéb, mint egy helyben topogás”. Ezzel messzemenően egyet lehet érteni, bár műfajilag a müvet inkább kisregénynek mondanám, s olyan értelemben is pontosítanám, ahogy a civilizáció és a kultúra fogalmát egymással szembehelyezve általában értjük: a kultúra elsősorban a szellemi javakról szól, a műveltségről, művészetről, míg a civilizáció inkább az anyagi javakról, technikai jellegű eszközökről (no, meg a bokrosodó bürokráciáról, meg ehhez hasonló fontos dolgokról). Például az ókori görögöket szemlélve látjuk, hogy az ő idejük óta a kultúra mit sem fejlődött, a civilizáció annál inkább. Mert sem tévéjük, sem angol vécéjük nem volt, az emberi lélekről azonban mindent tudtak, erről mi sem tudunk többet - csupán a díszletek változtak. És figyelemre méltó: ami akkor jónak vagy rossznak minősült, az máig jó és rossz. Magyar hagyományainkban erről először Szent István Intelmei szólnak, majd később különböző műfajban - a művészi megfogalmazástól a törvénybe iktatáson keresztül a közerkölcs igényéig - is kifejezésre jut ez. Keresztény értékrendről van itt ugyan szó, ám az alig különbözik a politeista görögökétől. I- lyen mondjuk a „ne lopj” vagy „ne ölj” parancsa/erkölcsi elvárása is, amely természetesen nem keresztény találmány. Hasonló példákat sokáig sorolhatnánk, az eredmény mindig ugyanaz lenne: bár bőrünk színe, vallásunk, hagyományaink, politikai nézeteink eltérőek, egy emberi faj vagyunk, jókedvünkben egyformán nevetünk, s ha valami fáj, egyformán sírunk. Egyformák vagyunk abban is, hogy nagyra törők vagyunk, és mindig többet szeretnénk, mint amennyink van, s hogy a világ minden táján minden időben akad olyan, aki ezt lopással (vagy gyilkossággal) véli elintézhetőnek. A szerzésre berendezkedett egyénnek ez jó lehet, a társadalomnak kevésbé - azért védekezik ellene. Ez már ősidőktől így van, csak az eszközök és az alkalmazott szerkentyűk lettek mások. A kultúra tehát, s ezzel együtt magatartásunk történelmi idők óta semmit sem változott, csupán az anyagi jellegű civilizáció fejlődött. Ma már van ugyan digitális fényképezőgépünk és maroktelefonunk, de jobbak, erkölcsösebbek ettől nem lettünk. S miközben anyagi dolgainkat igyekeztünk rendbe rakni (azaz javainkat sokszorosítani), egyik végletből a másikba estünk, s még szemfényvesztő ideológiát is gyártunk hozzá,
