Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - Duba Gyula: A történelem szorításában Rácz Olivér életművéről (esszé)
Duba Gyula ösztönözné. Mintha megérezte volna az írás nagy kalandjának ízét, s hogy ez számára lehetséges! A Rogozsán kocsma minden vonatkozásában egyedülálló könyve irodalmunknak. Ihlető példaként Márquez Száz év magányát is sejtem a hátterében. De nem mint eszményt, sem mint példát a korszerűségre, hanem mint a valóságlátás bizarr módjára késztető ihletést. Cselekményvázuk és valóságalapjuk semmiben nem közös, stílusuk és hangvételük is más, némi lényegi hasonlóság mégis felsejlik bennük. A már említett lexikonszócikk szerzője, Szeberényi Zoltán így jellemzi a müvet: „...a háború a legfőbb témája, eseményei Álom Tivadar kamasz- és ifjúkori állomásai köré bonyolódnak. Rejtő Jenő adaptált figuráit szemlélhetjük benne kassai környezetben. Müvét az író szatirikus szemlélete, elbeszélő modorának könnyedsége, üde, néha kamaszosan tiszteletlen humora, meghökkentő ötletei, merész és szellemes nyelvi megoldásai teszik élvezetes, szórakoztató olvasmánnyá.” Szeberényi pontos elemzését tovább mélyíthetjük. Az eddig elmondottak fényében úgy látjuk, hogy a kaland lehetősége sem csábította el az írót korábbi minőségeitől. Bár kalandra indul, önmaga marad! A Rogozsán kocsma talán még „kassaibb” mű, mint a korábbiak, valahol mélyen, s nemcsak helyrajzában és hősei sorsában, hanem történetiségében s a lelkületében is kassai marad! Annak ellenére, hogy szereplői periferikus, kallódó emberek, mintegy Márai „kassai polgárainak” az ellenpólusai, kocsmavendégek, külvárosi alakok és bizonytalan egzisztenciák, még a „barátságos nagyságák” is hivatásos örömlányok. Talán leginkább lumpennek mondhatók, ám egy valós, részleteiben is hiteles városban és konkrét történelmi helyzetben, a háború előtti és alatti Kassán élnek, s kiderül róluk, hogy kallódónak tűnő életük a maga módján a jövőt szolgálja. Esendő és primitívnek tűnő hősök, mégis titkokat sejte- tők, mert szinte érthetetlenek. Mintha kallódásuk mögött valahol a mélyben, ahol az ösztönös életvágy hadakozik a sorssal, mély igazságok rejtőzködnek! Rengeteg pálinkát isznak, jószerével vedelnek, ám egymáshoz való viszonyuk példásan szolidáris, morális értékekre épül, természetes szövetét átfonják a rokonszenv és szeretet szálai. Magyar voltuk valamiféle „kassaiságban” oldódik fel, a hatalom elutasításában, később derül fény rá, hogy némileg tisztázatlan kapcsolatban vannak a baloldali ellenállással, ám általánosabb polgári védekezés jegyében és érdekében munkálkodnak. Mintha nem is politikai céllal tennék, hanem önérdekből, igazságérzetüktől késztetve. Önkéntelenül is felmerül bennünk a kérdés: kik ezek az emberek?! Fenyő, a legidősebb, mintegy vezér és tekintély, értelmiségi lehetne, bár módfelett kedveli a pálinkát és nagy bunyós, ahogy a többiek is szinte mind, csak Taljánnal érzünk mozgalmi kapcsolatot. A gyermekotthonban nevelkedett Hababak bensőjében tiszta lélek, bár vasgyúró és verekedő, még a „barátságos nagyságák” is, a társaságon belül szinte jóravaló családanyák. Szemben velük a háborús társadalom képviselői és a nyilas uralom vészkora. A történelem oldja fel az ellentmondásokat, de a rejtélyek és titkok részben feltáratlanok maradnak, csak a pőre sorsok drámája zajlik, s a regénynek ez reális emelkedettséget, mintegy a valóságfelettiség hitelét
