Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - Gyüre Lajos: Egyetlen hazám: a nyelvem (szonettkoszorú, részletek)
Egyetlen hazám: a nyelvem XI A társam mamutról makog Belé szorult a félelem. A dupla rács, az ablakok Kint, és bent harcol két elem. Csak nyüszít mint megvert kutya, folyik szájából véres hab, Nem ismer, nevem se tudja, Azt hiszem, éjjel megharap. Csak ne volna olyan hosszú Az este, égne pisla fény, Cirpelne tücsök, rágna szú, Vihar tépné az ablakot, Villanna néha a remény. S megérném még a holnapot. XIII Köröttem romló test és bűz, Sebek nyílnak, vérvörös rózsák, idült verőlegény-mohóság nagy fekete zsákba befűz. Lélek száll a börtön egén, S már készül - ez tiszta ráció -, így teljes az inkamáció. Lesz új, dühös verő legény. És nincs feltámadás, jövendő. Felfalnak kutyák, kóbor ebek, S telik velem a has, a bendő, elhagy a szellem, a lélek, és nem tudom, holnap ha kelek, meghaltam már, vagy még élek. XV Odúm és barlangom: hazám. Zegzugos tér, mély szűk verem.
