Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Az eltűnt idő nyomában (2) Dobos lászló szépprózai munkássága (tanulmány)
Fonod Zoltán a bőrönd vált otthontalanságuk jelképévé. Jeromos nehezen viseli a „kényszer-keresztelőt” is, meg azt, hogy amolyan „pótlakodalmat” tartottak. Egyáltalán: lázadozott amiatt, hogy minden az ő akarata ellenében történik. Evekbe telt, míg a kényszerhelyzetek szorításából menekülni tudtak, s végül egy ifjúsági ház két szobájában meghúzhatták magukat. A nemzedék- és szemléletváltás gondjairól szólva talán nem érdektelen utalnunk Görömbei András megállapítására, melyet a könyv megjelenésekor fogalmazott meg: „A generáció- és szemléletváltás tragikumát, a személyiséget magányra, rossz közérzetre, »kétlelkűségre« kényszerítő hatását többen is megírták már, a csehszlovákiai magyar irodalomban leggazdagabban Duba Gyula. Az egyetemes magyar irodalom klasszikus remekeként pedig Juhász Ferenc talán legnagyobb verse, A szarvassá változott fiú kiáltozása a titok kapujából szól erről, mítosszá érlelve az átváltás tragikumát és a kiszakadás szükségszerűségét”.40 Mondjuk el azt is, Jeromosnak és feleségének az élete küzdelmesen nehéz. Nehéz annak ellenére is, hogy az alkatilag lelkes, mindenbe belenyugvó, pasz- szív főhős nem érvényesülésből vagy megalkuvásból, hanem meggyőződésből támogatja a rendszert, túlzásaival együtt. Hiába kaptak tanári állást a fővárosban, nem tudtak lakáshoz jutni, bőrönddel a kézben járták a város utcáit, s a parkok padjain töltötték az éjszakákat, míg az asszony munkahelyén, az igazgató jóvoltából, ideiglenesen egy szertárban húzhatták meg magukat. A férj fontos „bizalmi” ember lett a munkahelyén, a főiskolán, amolyan „főkáderes” is, s lelkes tisztelője Sztálinnak. Szinte hihetetlen, de igaz az a bomírt ostobasággal határos hűség, ahogy a fiatal generáció egyes tagjai lelkesedtek, majd elsiratták a generalisszimuszt, a zsarnokok zsarnokát. Jeromos ily módon a negyvenes évek végének és az ötvenes évek elejének tipikus magyar mozgalmi figurája Csehszlovákiában, aki esküdött arra, hogy „Sztálin a harcunk, Sztálin a béke / Sztálin nevével / Lesz szebb a világ!” Istenként tiszteli Sztálint, s halálát személyes tragédiaként éli meg... Úgy érzi, hogy a frázisokból épült világon, nagy idők nagy tanújaként neki is a történelemcsinálás nagy műve jutott osztályrészül. Kelet-Közép-Európában az irodalmi élet is jócskán fertőzött volt ezzel a kultusszal. Csehszlovákiában az anyanyelven való megszólalásért is Sztálinnak szólt a hálaének! De mennyi... A személyi kultusz vaksága csak Magyarországon volt erősebb, a sematizmus pedig (Sztálin kantátástul, az örök hűségig!) a megszállt országok mindegyikében pusztítóan gyötrelmes volt. Eredményeiben is az... „A sematizmusról nem lehet dogmatizmus nélkül beszélni. Összetartoznak” - írta Fábry 1964-ben, s Goethét idézte: „Egész életemben semmi mástól úgy nem viszolyogtam, mint a frázistól; nekem egy frázis, amikor az ember nem gondol és nem érez semmit, a másik részére az elviselhetetlenséget, magamnak pedig a lehetetlenséget jelentette”.41 Dobos László ezt a rendkívül ellentmondásos időszakot nagy rutinnal, kiváló írói leleménnyel tárja elénk. Egyértelműen erénynek számít az is, hogy nem akar „finomítani”, úgy ellentmondásosak az alakjai, ahogy a korszakot megélték. A belső monológok és a párbeszédek vagy a különböző ref
