Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES ÁG TIBORT - Koncsol László: Évtizedek a magyar népzene és kórusmozgalom szolgálatában
Évtizedek a magyar népzene és kórusmozgalom szolgálatában szeje talajt ért, azonnal dúsan termő vegetációt - énekkarokat fakasztott és nevelt. Tanítványokkal, akik országszerte sikerrel fejlesztették énekkari mozgalmunkat. A kórusok hozadéka a közös, kultúrált éneklés örömén és az esztétikai élményosztás boldogságán túl az volt, hogy gazdagították az énekesek zenekultúráját; a falusi és kisvárosi emberek, munkások és földművelők kezdtek odafigyelni a rádió komolyzenei műsoraira, ismerni és élvezni a klasszikusok stílusait és muzsikáját. A patonyi kórus műsorán a karnagyok jóvoltából közel ötven vegyes kari mű szerepelt; az Ág Tibor vezette többi énekkar repertoárját is ennyire becsülhetjük. A patonyi kórus a rendszerváltással bomlott fel, az átmenet társadalmi zűrzavarát, fájdalom, nem sikerült túlélnie. Ág 1964-ben ismét beiratkozott a Komensky Egyetem Bölcsészkarára, zene- történet szakra, de tanulmányainak befejezése előtt szakított az intézménnyel. 1968- tól viszont megszervezte és tanácsaival irányította a Tavaszi szél vizet áraszt nevű népzenei mozgalmat, később pedig a Bíborpiros szép rózsa című országos népzenei vetélkedőket igazgatta. Népzenei gyűjtőmunkáját 1951 végén, a néptáncgyűjtő és koreográfus Takács Andrással kezdte, s többé nem hagyott föl vele. Szorgalmának és kitartásának gyümölcse az a mintegy 16 ezer szlovákiai magyar szöveg és dallam, amely általa került otthona és a Csemadok Központi Bizottságának tárlóiba, s amelynek tudományos rendszerezésén folyamatosan dolgozik. Hatalmas méretű kutató-, gyűjtő- és rendszerező munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Társasága 1983 májusában tiszteletbeli tagjául választotta, és 1983 decemberében a Nemzetközi Kodály Társaság Emlékérmét kapta meg, s a szlovákiai magyar néprajzi egyesüléseket is irányítja. Bár a nevével fémjelzett kiadványok száma nő, sajnos, még mindig csak egy töredéknyi anyagot tehetett közkinccsé abból, amit a feledésből sikerült kimenekítenie a jövő számára. 1953-as Daloskönyve a Csemadok kiadásában még vegyesen tartalmazott nép- és mozgalmi dalokat, de a Szíjjártó Jenővel közösen jegyzett 100 szlovákiai magyar népdal (Népművelési Intézet) már tisztán jelzi ünnepeltünk irányultságát. 1974-ben a Madách Kiadó jelentette meg palóc gyűjtését Édesanyám rózsafája címmel, majd válogatott balladaanyagát (Vétessék ki szóló szívem, 1979). A felvidéki magyar régiók felgyűjtött anyagaiból további válogatásokat tett közzé: a Nyitra- vidéki anyagból Semmit sem vétettem Nyitra városának titulus alatt (Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 29.), a kelet-szlovákiai (ungi, zempléni) dalokból Felsütött a Napsugára címen (Gyurcsó István Alapítvány Füzetek). Bíborpiros szép rózsa cím alatt peredi anyagot, Vígan zengjetek citerák néven csallóközi betlehemes játékokat és mendikákat tett közkincsünkké (1996, 1992). Oroszlánrészt vállalt a dióspatonyi népzenei hagyomány föltárásában és közreadásában (Kemény a föld a patonyi határba Lilium Aurum, 1997), a Csallóközi Kiskönyvtárban pedig kibocsátotta csallóközi gyűjtésének java részét (Az Aranykert muzsikája. Kalligram, 1999). Föltáró munkájának sajátos szelete, hogy kíváncsi volt, élnek-e még azok a
