Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - Szalay Zoltán: Szélcsend Aulisznál (novella)
Szélcsend Aulisznál szes városát az Ilion elleni hadjárat hozta lázba most, s minden igazán hasznavehető férfiú csatlakozott Agamemnón király seregéhez, akadnak lakói Hellásznak, akik nem hagyták abba a kereskedést ebben a történelmi időben sem, s ők látják el terményekkel és nyersanyaggal a boiót városokat, az otthonmaradtakat. Ebben az át- kos szélcsendben azonban nem futnak be a hajók a gazdag krétai városok kincseivel, sem a távoli Rhodosz Héraklész-nevelte fáinak gyümölcseivel megrakott gályák, mind messze elkerüli az Euriposz-szorost. Az auliszi hajók, melyek sok-sok hónappal korábban indultak útnak a fényes Messzénia meg a híres Élisz vidékére, ki tudja, mikor térhetnek meg, ha egyáltalán még megtérnek valaha, ha nem bámulják feleslegesen azóta is a tengert elgyötört szívvel az auliszi tengerészek szerettei? Odüsszeusz, a nevezetes ithakai férfi, aki talán minden akhájnál jobban ismerte a tengert, vigasztalta Léítoszt és társait: csak várni kell.- S amíg tekintetünket az ilyen becses leányokon nyugtathatjuk, mint Agamemnón vezérünk gyönyörű Ipihigéniája, mi zavarhatná meg elégedettségünket? - kacsintott tréfásan Odüsszeusz a király s a jobbján ülő lány felé. Iphigénia meg sem hallotta a bókot. Arra sem figyelt fel igazán, hogy az asztal körül összesereglett híres férfiak alig tudják levenni róla a szemüket, hiszen már- már szemtelenül sokat tárt eléjük magából. Vakítóan csillogó smaragd nyakéke nem tudta elvonni a figyelmüket a tunika redői között domboruló kebleiről meg az elefántcsontszín válláról. A lány a tüzet nézte. Szőlőszemeket csipegetett az előtte álló hatalmas réztálról, mely roskadozott a Mükéné falai közt termett dús levű gyümölcsöktől. A férfiak bárányt meg fürjet zabáltak nagy nyáladzás meg fröcskölés közepette, messzire hangzó böfögésük szaga beleolvadt a hekatomba sokáig érződő bűzébe: nem volt szél, hogy elvigye a szagokat. Agamemnón királyt nem érdekelte a lánya, lefoglalták az anekdoták, melyeket felváltva mondogattak Odüsszeusszal meg a többi férfiúval, akik közel ültek hozzájuk. A bor rohamosan fogyott. Az éliszi Thalpiosz túl messze ült, méghozzá Agamemnón rendelkezése folytán, melyről ugyan maga Iphigénia nem tudhatott, ám sejtette, hogy az apja keze van a dologban. Nem mintha Agamemnónnak bármi kifogása lett volna Thalpiosz ellen: szerette őt, ahogy egy nagy akháj vitézt szeretni illik. Agamemnón azonban jobban értett a kardhoz meg a jogarhoz, mint a lélekhez. Thalpiosz érzéki férfi volt: fiatal és gyönyörű, ráadásul költő. Bár csak titokban nyúlt néha a lant után, ez mégis elég volt hozzá, hogy egész Hellászban elterjedjen a hír: a fiatal éli-szi vitéz a múzsák kurvája. Előbbre tartja a dalt, mint a kard csörrenését! Az ilyen pedig miféle uralkodó lehet? Iphigénia sejtette, hogy Thalpiosz szándékosan nem pillant rá. Együtt habzsolta a húst, együtt röhögött és káromkodott a többiekkel. Az itt ülők közül alig né- hányan tudták, hogy Thalpiosz a mükénéi királyleány jövendőbelije: Agamemnón nem terjesztette a hírt, még Odüsszeusz sem tudott róla, a híres Akhilleusz sem, bár ő egyébként is isteni különcnek számított. Thalpiosz szerényebb volt annál, mint
