Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Csáky Károly: Mikszáth Kálmánnal szülőföldjén (2)
MÚLT ÉS EMLÉKEZET a meglévő Mikszáth-emlékekről. A tablókon nyomon követhetjük a nagy regényíró és novellista életútját. A temetőre néző szobákban régi polgári bútordarabok (íróasztal, könyvszekrény, utazóládó, pipatórium, tálalószekrény) láthatók, de ott van a falon Mikszáth és Mauks Ilona portréja, s megtekinthetők az író müvei is. Térjünk még vissza egy kicsit a szklabonyai vonatkozásokat tartalmazó Mik- száth-művekhez, azok alakjaihoz s a korabeli faluhoz. Szép és boldog gyermekkora lehetett itt Mikszáthnak. A szülők meleg szeretete vette őt mindig körül; gondtalanul járta pajtásaival a falut s a környező határt, csodálta a természet szépségeit. Valószínű, hogy tanulmányait is itt kezdte Tusnay András mester úrnál. Ennek bukkanhatunk nyomára az író elbeszéléseiben, például a Johanka néni, Francka néni és keresztapám címűben, melyben a gyermek Mikszáth csúnya írását bíráló Francka néninek így válaszolt a másik ismerős: „olyan betűket ír, aminőket tanítója, Tusnay András mutat neki. Annak pedig reszket a betűvetésnél a keze a sok italtól". Az iskolázás körüli ellentmondásos állításokat most nem áll módunkban tisztázni. Egy biztos, Mikszáth már 10 évesen elkerült innen Rimaszombatba, hogy az ottnai protestáns gimnáziumban tanuljon. A históriákat és a meséket viszont már kicsi gyermek korában falujában megszerette és megtanulta Mikszáth. Lévén rossz alvó, édesapja a falu kitűnően mesélő asszonyait rendelte ágya mellé, akik egész éjjel tartották őt kísérteties és mindenféle tündérmeséikkel. A gyermek itteni világának megannyi alakja vált később irodalmi hőssé. Koc- sipál Gyuri például, aki a bágyi, azaz a szklabonyi malom molnársegédje volt. Ha kellett, ő még esőt is tudott csinálni. A falu híres boszorkánya, Ga/andáné is bekerült a novellákba. De szerepel ezekben Palyus, az agglegény, Gughi Panna, a búcsújáró asszony, vagy Vér Klára, Péri Judit és Gál Magda, akik annál a savanyükútnál kárhoztak el, amely még ma is megvan a falu északi felében. A község gőgös mezőbírája, Sós Pál A néhai bárány című novellában szerepel. Álljunk meg most egy kis időre az említett savanyükútnál, azaz a csivicénél. „Ezt a kis kutat különösen szerette Kálmán - írja visszaemlékezéseiben Mauks Ilona — ; ha odaértünk, leült a kútpárkányra, és nem lehetett nagyobb öröme, mintha zsebemből előadtam kis füles ivópoharamat. Ekkor ő felhúzott egy vödör vizet, és a pohárból, mint valami mennyei nektárt, szürcsölgette. Mit tehettem egyebet? Én is ittam a kedvéért belőle, de bizony az nagyon rossz volt. “ (114. p.) Ennél a savanyükútnál azonban nemcsak jó ivókúrákat lehetett venni, és egyféle gyógyúlást nyerni, hanem egyebek is történültek. Szerelmi kalandok például s a szklabonyai lányokat romlásba taszító cselekedetek. S ettől lett különös a helybeli fehérnép erkölcse. Ahogyan Mikszáth írja: „ Olyan vékony itt a fehérnép erkölcse, mint a suhogó nád, koronája hajló, töve mocsárba vész. S ennek is csak, váltig bizonyítom, az a kút az oka. Cifrán kiöltözve, ropogós szoknyában, hegyesen, kacéran, nyíllal a szemük
