Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - TALLÓZÓ - Szarka László: Modernizáció és magyarosítás A Lex Apponyi oktatás- és nemzetiségpolitikai olvasatai
Szarka László 1913-ra mindössze 354 (!) maradt. Bars, Zólyom, Nógrád, Sáros, Abaúj-Toma, Zemplén megyék területén nem maradt egyetlen szlovák tannyelvű elemi iskola sem, de a tiszta szlovák Trencsén és Turóc megyékben sem érte el számuk az ötvenet.19 Az ország többi, nem magyar nemzeti oktatási intézményhálózatát - köztük például az erdélyi szászok és románok iskoláit - az iskolafenntartók, egyházak, községek elhárító, védekező magatartása miatt alig érintették az iskolai magyarosítást előtérbe állító Lex Apponyi nyomán elrendelt fegyelmi ügyek és egyéb utórezgések. Az ország nemzetiségi népiskoláin végigfutó fegyelmi eljárások során sikerült radikálisan csökkenteni a képesítéssel nem rendelkező, illetve a magyarul egyáltalán nem beszélő tanítók arányát. Ezek száma azonban már az 1906-1907-es tanévben sem érte el az ezret (például a képesítéssel rendelkező román tanítók közt 257, a képesítéssel nem rendelkezők közt pedig 158, az összes román anyanyelvű tanítók 13 százaléka tartozott ebbe a kategóriába). A nem magyar nemzeti egyházak tehát képesek voltak megtartani a nem magyar tanítási nyelvű iskoláik nagy többségét.20 A mindössze kilenc cikkelyből álló 1908. évi XLVII. te. az elemi népoktatás ingyenességéről rendelkezett. Az állam szerepvállalása itt is igen jelentősnek bizonyult, amennyiben a szimbolikus beíratási díjon felüli összes korábbi hozzájárulást - ennek összegét 3,5 millió koronára becsülték - az állam magára vállalta. „Nemzeti” ellentételezésként a törvény csupán a nem magyar tannyelvű elemi iskolák hatodik, illetve az ismétlő iskolák harmadik osztályát befejező tanulók végbizonyítványának kétnyelvű kiállítását írta elő.21 Összegzés A Lex Apponyi a korszak és a koalíciós kormányzati periódus nemzetállami nacionalista tendenciáit megjelenítve, a magyarosítás céljaival egybekapcsolva próbálta a magyar népiskolák intézményrendszerét modernizálni. Az iskolaépületek korszerűsítésével, új iskolák építéséhez, új tankönyvek előállításához és a többi oktatási beruházáshoz nyújtott állami támogatással, valamint a tanítói fizetések emelésével megháromszorozta a népoktatásra fordított állami költségvetési támogatást, ami a viszonylag alacsony kiinduló összeg ellenére önmagában hatalmas teljesítmény volt. Mindezekkel a kétségkívül pozitív lépésekkel egy időben Apponyi tudatosan kényszerhelyzetbe kívánta hozni azokat a nem magyar tannyelvű felekezeti iskolákat, amelyek szerb, román egyházi fenntartói nem voltak képesek megfelelni a magasabb bérezési követelményeknek. Az állami támogatásért cserébe elvárt magyar szellemű hazafias nevelés, valamint a fokozott magyar nyelvtanítás kívánalmát, a tankönyv- és a tannyelvválasztás szabadságának korlátozását elvben ugyan kiegyenlítette a növekvő állami támogatás, valójában azonban a koalíciós kormány célja az volt, hogy a magyar állam fokozatosan felszámolja a nemzeti egyházak oktatási és kulturális autonómiáját. Apponyi legfontosabb nemzetiségpolitikai célja az állampolgári lojalitás biztosításán túlmenően az volt, hogy „ebben az országban ne lehessen iskola, mely az állami és nemzeti érdeket nem szolgálja”.22 Ezzel a Lex Apponyi az egyre inkább a Rá
