Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - TALLÓZÓ - Szarka László: Modernizáció és magyarosítás A Lex Apponyi oktatás- és nemzetiségpolitikai olvasatai
Szarka László A Lex Apponyi ezenfelül arról is rendelkezett, hogy háromévnyi átmeneti idő után, 1910-től kezdődően, valamennyi nem állami fenntartású iskola köteles a megszabott illetményeket fizetni a tanítók számára, s ha arra nem képes, kötelezően állami segélyt kell kérnie. A Lex Apponyi az oktatás hazafias jellegének hangsúlyos követelményét a törvény 17. §-ában a következőképpen rögzítette: „Minden iskola és minden tanító, tekintet nélkül az iskola jellegére és arra, hogy állami segélyt élvez-e vagy sem, a gyermekek lelkében a magyar hazához való ragaszkodás szellemét és a magyar nemzethez való tartozás tudatát, valamint a valláserkölcsös gondolkodást tartozik kifejleszteni és megerősíteni. Ennek a szempontnak az egész tanításban érvényesülni kell; külső kifejezésül minden iskolában, jellegkülönbség nélkül, úgy a főbejárat fölött, mint megfelelő helyen a tantermekben Magyarország címere helyezendő el, a tantermekben a magyar történetből vett falitáblák alkalmazandók, nemzeti ünnepeken pedig az épületen a magyar nemzeti címeres zászló tűzendő ki.”13 Ezeket a rendelkezéseket nemcsak a nemzetiségi oldalon bírálták sokan, hanem az ellenzéki magyar pártok részéről is sokan a koalíció nacionalista kirakatpolitikai elemeként értékelték. Mindkét törvény több paragrafusa részletezte a tanítók fegyelmi vétségeinek és büntetésének ügyét. Az 1907:XXVII. te. parlamenti vitájában majdnem minden nemzetiségi képviselő bírálta azt a rendelkezést, amely szerint a magyar nyelv tanításában el nem ért oktatási célokat a törvény szintén fegyelmi vétségnek minősíti.14 Hasonlóképpen nagy tiltakozást váltott ki a törvény azon rendelkezése, amely szerint a tanítók államellenes tevékenységének minősül „különösen minden olyan cselekedet, mely az állam alkotmánya, nemzeti jellege, egysége, különállása vagy területi épsége, továbbá az állam törvényben meghatározott alkalmazása és az állam címere, jelvénye és zászlója ellen irányul”.13 Iuliu Maniu román, Milán Hodza szlovák, Mihail Polit szerb képviselők egyaránt elutasították a tanítói tevékenység politikai érdekek és szempontok szerinti minősítését, kriminalizálását. Más nem magyar képviselők a tanítói eskü szövegében a következő kitételt kifogásolták: „...a gondjaimra bízott ifjúságot a magyar haza szere- tetében fogom nevelni.” A nem magyar nemzeti egyházak és nemzeti pártok képviselői súlyos jogkorlátozásként értékelték a Lex Apponyi 18. §-ának rendelkezéseit, amelyek az oktatási intézmények tannyelvének megválasztását korlátozták, illetve a választási lehetőségekben a magyar tannyelv javára fontos kedvezményeket tettek.10 A törvény asszimilációs szándékait talán a 19. § túlzott nyelvi követelményeket állító paragrafusa árulta el a legjobban. A magyar nyelv elsajátításának a korábbi minisztériumi tervek hatéves oktatási folyamat keretében elképzelt penzumát a Lex Apponyi négy év alatt teljesítendő feladattá tette. „A nem magyar tanítási nyelvű elemi iskolákban, akár részesülnek állami segélyben, akár nem, a magyar nyelv a mindennapi tanfolyam valamennyi osztályában a vallás- és közoktatásügyi miniszter által a hitfelekezeti iskolafenntartó meghallgatásával megállapított tanítási terv szerint és kijelölt óraszámban oly mérvben tanítandó, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek a
