Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - Pomogáts Béla: Szimbólumok fogságában (esszé)
Szimbólumok fogságában csendőrség fegyvert használt a fenyegetően fellépő szlovák tüntetőkkel szemben, és ennek több mint egy tucat áldozata volt. Ez az esemény természetesen egyértelmű elítélést kíván, és szó sem lehet arról, hogy igazolni próbáljuk a csendőri kegyetlenséget (ez volt a véleménye a szlovákiai magyar politikai képviseletnek és a sajtónak is). Ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy a csemovai csendőrsortűznek nem volt etnikai háttere: az eseményre egy felszított utcai zavargás adott okot, a szlovák parasztok nem a magyar állam vagy a magyarság, hanem az egyházi hatóság intézkedései ellen táplált érzéseiknek adtak hangot, és a (különben önvédelmi céllal) fegyvert használó csendőrök túlnyomó része szlovák nemzetiségű volt. A csernovai csendőrsortüz áldozatairól természetesen meg lehet és meg kell emlékezni, azonban mindezt magyarellenes tüntetéssé alakítani és felhasználni arra, hogy a szlovák hatalom valamiképpen a jelen magyarjain álljon bosszút a száz éve történt szörnyűségek miatt, nos, mindez nem jogszerű és nem ésszerű. Ellenkezőleg, azt a szimbolikus teret tölti meg aktuálisnak képzelt tartalommal, amelyben máris tovább folyik a felvidéki magyarok jogait korlátozni kívánó uszítás, és tovább folyik a már-már a békülékenység irányába mutató (mert az Európai Unió közösségében képviselhető) magyar—szlovák viszony aláaknázására irányuló politika. Ez a politikai kurzus kétségtelenül érdeke a szélsőjobboldali szlovák politikai erőknek, ahogy kétségtelenül érdeke a magyar szélsőjobboldalnak is (a két szélsőség, íme, találkozik!), ugyanakkor igen ártalmas mindkét nemzet számára és ártalmas a közép-európai együttélés számára is. Hasonló példákat, gondolom, bőven lehetne felidézni a magyar-román, a magyar-szerb, a magyar-kárpátukrán közös történelem mai értelmezéseinek köréből is. A történelmet természetesen „be kell vallani” (ahogy erre József Attila szólította fel korának és a mi korunknak a magyaljait), ezt azonban szigorúan a történelmi valóság: a tények és összefüggések feltárásával lehet megtenni. Igen káros dolog az, ha a múltbeli eseményeket valaki a jelen politikai törekvéseinek a szolgálatába kívánja állítani, következésképp átszínezi, bizonyos mozzanatokat kiemel, másokat homályban hagy, és végül az egész eseménysornak szimbolikus értelmet ad. Például annak a stratégiai elgondolásnak a jegyében, hogy felszítsa a nacionalista indulatokat, és tömegérzelmeket állítson egy olyan politika mögé, amely a maga hatalmi érdekeinek képviseletében újra és ismét egymás ellen próbálja kijátszani az igazi érdekeik szerint máskülönben békés együttműködésre rendeltetett szomszédos népeket. A csernovai csendőrsortüz emlékezetének manipulativ felhasználása ezeket a hatalmi játszmákat szolgálja, amidőn a nemzeti „szenvedéstörténet”, következésképp a nemzeti identitásformálás keretei között kap (egyértelműen magyarellenes éllel) megfogalmazást. Amikor fenntartja és erősíti azokat a hamis nemzeti szimbólumokat, amelyek sok-sok évtizeden keresztül amúgy is fogságukban tartották az emberi lelkeket. Szabadulni kell ebből a fogságból, és ezt a szabadulást csakis a reális történelmi tudat, a hiteles nemzeti önismeret teheti lehetővé: szlovákok és magyarok számra egyaránt.
