Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (20)
Grendel LaKi szidja a naplementét? Ki háborog a nyelvtan hullámain? Megvan jó sorsa mindennek. Másutt megvannak mindenek. Ki hág az eszmék fölé? Ki töri szét a burkokat? Ha téged leélhetnélek, megélednék: bírnám sorsomat. (130) Thinsz Géza (1934—1990) a hetvenes és a nyolcvanas évek ironikus lírájával: Rajta varázslat sem fogott. A bájitalt a tengerbe öntötte nagy titokban: a gyönge gyomra nem viselte volna el. Aztán fáradtan elaludt. Izoldát Marke királynak szűzen adta át. S mikor a nász után Izolda hívta újra a fák közé, esti találkozóra, elment, mert hiú volt, de csak szavakkal szeretkezett. „Még megfáznék, a fű vizes”, vigasztalta magát. „Különben is olyan körülményes lenne: királyi szerető csak problémát jelent! Marke király kegyét ha megtartom, az többet ér! ” A szerelem elhervadt így, de bőkezű volt a király. Dicsérte is a nép Trisztán erkölcsös életét! (Erkölcsös Trisztán) Kemenes Géfin László (1937) az elvont-tárgyias líra felől jutott el a nemzeti sorskérdések, a magyar történelem és a magyar lírai hagyomány újraértelmezésével az én-líra egy olyan korszerű beszédmódjához, amelyen frázisok, közhelyek és klisék nélkül hozható szintézisbe a modem magyar líra három paradigmája, a nyu- gatos, a népi és az avantgárd (Fehérlófia; Zrínyi harmadik éneke: Hódolat Tinódy Lantos Sebestyénnek; Vászoly stb.). Kulcsár Szabó Ernő „az egyik legkorszerűbb magyar nyelvű lírai közlésformáról” beszél Kemenes Géfin László költészetét méltatva. Ez a költészet tudatosan „táplálkozik a szervesnek tekintett magyar költészettörténeti hagyományból - írja. -: alighanem ez segítette hozzá ahhoz, hogy annak támogatásával egy eredeti avantgárd poétika kifejlesztésére is alkalmas énsokszorozó látásmódot teremtsen.”™ Már a sarokig sem tudok kimenni, mondta Apáczai Csere János. Hasrafordult és meghalt.
