Irodalmi Szemle, 2008

2008/12 - TANULMÁNY - Czapáry Veronika: A tükröződés kettőssége Nárcisszus és Echo nimfák pszichéjében (tanulmány)

Czapáry Veronika magától való elidegenedésen, ezért tudja mindvégig annyira szeretni önmagát. „Nárcisszus libidóját mindig visszavonta énjébe a külvilágtól. Már azelőtt végzete­sen nárcisztikus volt, mielőtt az erdei forráshoz ért volna. Felülmúlhatatlanul sze­rette (volna szeretni) önmagát. Vajon az önszeretetről szóló történet az önismeretről is szól?” (Halász, ILA) Az ókori törzseknél nagy szerencsétlenségnek tartották, ha valaki meglátta saját tükörképét. Nárcisszus anyját Leirokének hívják, a Nárcisz nevű virágot, a piros-fehér pártás nárciszt pedig leironnak a görögök. N. tehát az anyja nevét kapta és nem tagozódott be oda, ahol mindenki az apa nevét kapja, a hagyományos rendbe, amit megörököl. A népi hiedelemben „A betegszobában letakarták a tükröt, nehogy a legyengült lélek gyanútlanul odamenjen, aztán meg ne tudjon visszatérni. De ott is letakarták a tükröt, ahol valaki meghalt, mert a lélek visszatérhet, most már kísértet formájában, és magával viheti valamelyik családtagot." (Hohini Prijá dévi, ILA) Az ókori népek nagyon féltek attól, hogy elvesztik a tükörben a lelkűket, és elviszi az a valami. Az őrület, a pszichózis? És megérezték a tükör-stádium drá­ma jelentőségét: „Egy éves korukig a kisgyerekeket egyáltalán nem engedték tükörbe nézni; azt gondolták, még nagyon gyengék, nem tudják elviselni, ha a lélek egy időre elhagyja a testüket, és beleköltözik a tükörbe. ” (Rohini Prijá dévi, ILA) Echo és Nárcisszus, a szerelmesek, a mást szeretők, az ikrek, a regressziós ismétlés áldozatai, nem tudnak kitömi, felemészti őket a rögzülés. Összefoglalva Nárcisszus a boldog öntudatlanság állapotában élt, magában a tudattalanban, szár­mazásáról mit sem tudva és nem kérdezősködve a miértek után. Echo pedig az átok­tól ébredt öntudatra, és ez főképpen fájdalmas volt neki. Mindkettőjüknek a valós megismerése, a szembeszegülés, lázadás, majd a túlzott elburjánzás, ami sorsuk felé vezette őket. Ez a realitáselv könyörtelensége, melyet a görög mitológia számos története páratlanul tud visszaadni. Az emberi psziché borzalmaitól a tudattalanban lévő őskövületekkel való szembenézés az, amely megszabadít minket. Ezért szédületes az, hogy ezt a hatalmas erőt Freud felfeldezte, azt az erőt, melynek puszító és jótékony voltáról megannyi csodálatos mitológiai őstörténet született. Nárcisszus elhárító mechanizmusai főként az ellentétbe való fordítás: először elu­tasítja a nimfákat, aztán rajong önmagáért, Echoé az átfordítás: az elérhetetlen sze­relem fájdalma, mely apja és Nárcisszus iránt egyaránt dúlt, de paradox módon Nár­cisszus és Echo ugyanabba a valakibe voltak szerelmesek, Nárcisszus nimfába. Az egyiknek ez egy imágó volt, a másiknak pedig egy valós selftárgy. A tükör, mely tükröződésében éppen önmagát nézi, mint tükröződő én és éppen ebben a tükröződésben válik skizofrénné. Lacan zseniálisan felismerte ezt, amikor bevezette az imágó foglamát, azt az imágóét, mely tükröz és pusztít égen és földön és hamis álarcokba bújtatja a pszichét, akinek a társadalomnak nevezett szervezetben lévő mások által precízen meghatározott helyén kívül fogalma sincs, hogy ki is az ön­maga. Camus és a modemitás számos nagy elméje megfogalmazta azt az ürességet, amelyet Lacan szadisztikus és egész társadalmakat átfogó nárcizmusnak nevez. Va­

Next

/
Oldalképek
Tartalom