Irodalmi Szemle, 2008

2008/12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Kiss József: Kölcsönhatások és kapcsolatok a magyar-szlovák történelemben (Beszélgetés dr. Boros Ferenccel)

SZEMTŐL SZEMBEN- Úgy láttuk, hogy volt igény ennek alkalmazására, kezdetben Gustáv Husák egyes megnyilatkozásai is erre utalnak, hiszen neki is meg kellett küzdeni az ultra­balos politikai vonallal, amely mögött a Bil’ak-vonal állt, bár háttérbe szorítani azt nem tudta. Későbbi írásaimban, tényszerűen is elemztem ezeket a problémákat. Úgy érzékeltem, s a forrásaim is ezt mutatták, hogy az egyfrontos harc totális kialakulása egy folyamat volt. Volt egy időszak, amikor a jelszó inkább csak az volt, hogy a „fő veszély a jobboldali revizionizmus”, ami azt is feltételezte, hogy van egy „nem fő veszély” is. Később már változott ez a jelszó, amelyet a baloldali front képviselt, hogy kizárólagosan csak egy veszélyről lehet szó, a jobboldali revízió veszélyéről, amely ellen minden ideológiai és szervezeti erőt összpontosítani kell. Bár a baloldali frontot szervezetileg felszámolták, de az elvük lényegében érvényesült az ideológiai, eszmei harc területén. Nem találtam olyan írást, amely a baloldali veszély kérdésével foglalkozott volna. * Hogyan reagált a hivatalos vezetés a kétfrontos harc Kádár általi fel­vetéséről, amelyről nemcsak Andropovval beszélt 1968 decemberében, hanem Husáknak is ajánlotta, amikor 1969 májusában főtitkár lett?- Amint írásaimban is említem, az 1969-70-es évben Kádár és Husák hat al­kalommal is találkozott, s ez a kérdés is napirenden volt, így pl. 1969 decem­berében. 1969 végén döntés született a párt megtisztításáról. Előtte, illetve ebben az időben került sor Prágában (dec. 17-18) Kádár és Husák találkozójára, Husák ekkor már jobboldali főveszélyről beszélt, hozzátéve, hogy „egyedi baloldali fellépések” is előfordulnak, arra is utalt, hogy az „ellenség a kultúra területére húzódott be” s bojkottálja a pártot. A készült jegyzőkönyv szerint Kádár továbbra is a magyar tapasztalatokat hangsúlyozta, de érzékelhetően vonatkoztatta ezt Csehszlovákiára is. Arra utalt, hogy „a baloldali veszély készítette elő a talajt a jobboldal számára, ez a kétéves magyar tapasztalat - mondotta -, s ez volt a helyzet 1968. januárjában, Csehszlovákiában is. Ezért ezt elemezni kell. A fő veszély mellett szakítani kell minden dogmatikus, szektás és szubjektív antimarxista nézettel.” A kétfrontos harc felvetése a hivatalos csehszlovák pártpolitika részéről ria­dalmat, aggodalmakat váltott ki. Magam is részese voltam egy ilyen esetnek, ami­kor mint diplomata, holmi üzenetet, figyelmeztetést kellett regisztrálnom közvetlen Kádár 1969. decemberi moszkvai látogatása előtt. (Feltehetően ez a Varsói Szer­ződés vezetőinek a találkozója előtti napokban történt, illetve az azt követő prágai látogatás előtti napokban.) Egyik este kollégám a követségen arra kért, hogy elfoglaltsága miatt fogadjam az egyik jól ismert csehszlovák középszintű vezető személyt, aki fontos üzeneteket akar közölni. Este a lakásomon találkoztunk, késő éjszakáig vitattuk az aktuális politikai kérdéseket s egyértelmű volt számomra, hogy a fő üzenet, amit közölni kívánt s továbbított a „csehszlovák elvtársak részéről”, hogy Kádár a szovjetek felé ne szorgalmazza, ne feszegesse a kétfrontos harc szükségét Csehszlovákiában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom