Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - Pomogáts Béla: „Erős igazsággal az erőszak ellen” - Babits Mihály a második világháború idején -
„Erős igazsággal az erőszak ellen” Akármiről írt ezekben az években, gondolatmenetét a nemzeti függetlenséget védelmező szellemi ellenállás eszméje szőtte át, sőt az egészen más területen haladó gondolat is a szellemi ellenállás gyakorlati koncepciójához igazodott. Jellegzetes példát szeretnék erre mondani. 1939-ben A magyar jellemről címmel Babits nagy tanulmányt írt a Szckfü Gyula szerkesztésében megjelent Mi a magyar? című kötet számára, amely Eckhardt Sándor, Gerevich Tibor, Keresztury Dezső, Kodály Zoltán, Ravasz László, Szekíü Gyula, Szvatkó PáL.Viski Károly, Zsirai Miklós és mások tanulmányai révén a magyarság „nemzeti jellemvonásait” kívánta megvalósítani. A harmincas évek egyik legnépszerűbb „kutatási” területe volt az úgynevezett „nemzetkarakterológia”, amely a tizenkilencedik század romantikus bölcselői és írói után korszerűbb eszközökkel akarta megismerni és leírni a magyarság jellegzetes vonásait, a magyar nép „kollektív lelkületét”. E nemzetkarakteroló- giai vázlatok sorra születtek a hivatalos tudományosság, az „esszéíró nemzedék”, illetve a népi mozgalom képviselőinek munkái nyomán, talán elegendő, ha Szekfü Gyula, Prohászka Lajos, Joó Tibor, Karácsony Sándor, Németh László, Féja Géza és Illyés Gyula hasonló vállalkozásaira hivatkozunk. Ahány vizsgálat, annyiféle nemzeti ,jellemkép” született, már ez is arra utal, hogy a „nemzet-karakterológiai” vállalkozásokat elsősorban nem a szigorú tudományosság, hanem a személyes értelmű publicisztikai mondanivaló hatotta át. Babits maga szellemesen bírálta ezeket a személyes jellegű „nemzetkarak- terológiai” koncepciókat - például Németh László Kisebbségben vagy Prohászka Lajos A vándor és a bujdosó című műveit s abban, hogy a „nemzeti jellemvonásokat” lényegében a történeti fejlődés alakulására vezette vissza, tudományosabb alapokra helyezte gondolatmenetét, mint azok az elméletírók, akik a magyarság „faji” tulajdonságait posztulálták. A személyes jellegű publicisztikus mondanivalót mindazonáltal ő sem kerülhette meg, lényegében ezek a mondanivalók határozták meg az o* nemzeti „jellemtanát” is. Babits a magyarság szemlélődő természetéről és kivárásra berendezkedő politikai magatartásáról beszélt, s ezek a jellemvonások kétségtelenül a Szellemi Honvédelem keretei között kialakult be nem avatkozási és függetlenségi koncepciót voltak hivatva alátámasztani. Ezt a koncepciót fogalmazták meg tételes formában is Babits tanulmányának záró gondolatai: „A magyar lét nem kilátástalan és nem gyümölcstelen. Talán éppen nehézségeinkből és gyötrelmeinkből fakadnak erőink. (...) Külső dolgokban nem sokat bízhatunk. Lehet, hogy elkerül bennünket a »hatalom és a dicsőség«. A villámok az Isten térdein feküsznek. A cselekvés útja megnyílhat vagy elzárulhat. De a magyar számára hivatás lehet a nem-cselekvés is. (...) Számunkra hivatás lehet az opponálás és passzív rezisztencia, hogy elődeink kedves latin szavaival éljek. Op- ponálás az idegenség hatalmaskodása ellen, egy világ ellen, amely semmibe veszi az ősi, megszentelt jogokat, leborul a nyers erőszak előtt, s nem tűri az egyén szabadságát, a szemlélődés nyugalmát, az alkotás boldogságát. (...) Őseink veszedelmesnek és dicstelennek érezték a tespedést, s bizonnyal igazuk volt. Az el
